language

Akták:

NAV-botrány highlight_off

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off

NAV-botrány

NAV-botrány

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki.

 

A bejelentés után lemondott NAV-os tisztviselő azt állította: ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert nálunk soha nem történik érdemi áfa- és járulékellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás (adóhiány feltárása) nélkül zárulnak. Horváth számításai szerint ez évi 1000 milliárd forint áfabevétel-elmaradást is jelenthet, de az összes csalásból származó kár elérheti az 1700 milliárd forintot. A NAV szerint legfeljebb 80 milliárd forint körüli a kár.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

A botrány nyomán indult a nyomozás azzal zárult, hogy a rendőrség kimondta: egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a feldobott ügyekben. Ezt követően 2017 januárjában Horváth Andrást gyanúsítottként idézték be az ellene illetéktelen adóhatósági adatokhoz jutás miatt indult eljárásban.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A vizsgálat lezárult, Horváth András ártatlan

Három és fél évvel az eljárás megindítása után a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást Horváth András ellen. Visszanézve nagyon adja magát az értelmezés, hogy az egész eljárás alapvetően a megfélemlítés szándékával indult, és a frontvonal sajnos nem az adócsaló bűnözők és az adóhatóság között húzódott. Igaz, hol van ma már Vida Ildikó? Hát a Közgép igazgatóságát vezeti. Lehet, hogy Horváth András hatósági nyomozás híján nem tudta bizonyítani a sejtéseit, de az biztos, hogy a NAV-botrány Dávid harca volt Góliáttal.

A rendőrség szerint egy kivétellel nem történt semmiféle bűncselekmény a Horváth András által feldobott ügyekben

Kevesen borítottak akkorát a magyar államigazgatás történetében, mint Horváth András, a NAV ellenőrzési szakkordinátora, amikor jó három évvel ezelőtt, 2013. novemberének elején a nyilvánosság elé állt azzal, hogy munkaadója kesztyűs kézzel bánik a nagykutyákkal, különösen az úgynevezett utaztatásos áfacsalási ügyekben, a szagot fogott adóellenőröket pedig sorozatban leállítják. Akkor legalábbis úgy tűnt, hogy Horváth a korrupt államigazgatást belülről leleplező hőssé válhat.

Erőforrás-átcsoportosítás vagy bosszú? – Így folytatódott a volt NAV-vezető munkaügyi pere

Tárgyalást tartott hétfőn Kecskeméten a bíróság a Hegedűs Deme Zsolt által a NAV Bács-Kiskun megyei igazgatósága ellen indított munkaügyi perében. A tárgyalás a per szempontjából nem hozott átütő eredményt, viszont – mintegy mellékesen – néhány meglepő dolog kiderült az adóhivatal belső működéséről.

Lefokozták, megalázták, most munkaügyi perben harcol az állásáért egy volt NAV-vezető

Igazán nem nagy ügy: egy munkavállaló kifogásolja, hogy a munkáltatója egyoldalúan módosította a munkakörét, és most a munkaügyi bíróságon keresi az igazát. Csakhogy ebben az eljárásban a NAV az alperes, a felperes pedig Hegedűs Deme Zsolt, az egykor kiemelt ügyekkel foglalkozó, megszüntetett igazgatóság volt igazgatója.

Bosszút állna a NAV - Vida nem közszereplő?

Jó hírneve megsértése miatt perel és milliós kártérítést követel Vágó Gábortól az adóhatóság korrupciógyanúba keveredett, s magát az alól máig nem tisztázó vezetője. Noha Vida Ildikó az amerikai kitiltási botrány ügyében maga nyilatkozott személyes érintettségéről, sőt, a NAV - mint közfeladatot ellátó szerv - vezetőjeként egy rakás médiaszereplést is vállalt, most mégis állítja: nem közszereplő, Vágó pedig kritikus nyilatkozataival szándékosan rontja az adómorált. Nem a korrupcióellenes aktivista azonban az egyetlen, akit jogi úton igyekszik ellehetetleníteni a Vida-NAV tengely.

Áfabotrány: a NAV feljelentette a 4K!-t

A NAV feljelentette rágalmazásért a 4K!-t, mert provokatív táblát helyezett ki az adóhatóság székházára az áfacsalási botrány miatt. A szervezet válaszul megismételte az akciót, amiért feljelentették.
Találatok: [7]  Oldalak:   1