language

Lapok:

Akták:

NBH-ügyek 2006-2010 highlight_off

HVG

A Heti Világgazdaságot 1979-ben alapították, a Világgazdaság utódjaként, folytatásaként. Kezdetben a Magyar Kereskedelmi Kamara finanszírozásában jelent meg. Kritikus szellemiségű lapként indult, hamarosan Magyarország vezető gazdasági hetilapjává vált. 1989-ben alapítottak a HVG-t kiadó HVG Kiadói Rt.-t. 1994-ben a szerkesztőség és a cég munkatársai felvásárolták a cég részvényeit. 1997-ben elsők között indított internetes portált. 2003-ben a német Westdeutsche Allgemeine Zeitung többségi tulajdont szerzett az ekkor már HVG Kiadó Zrt. néven működő kiadóban, ám a lap a szerkesztői függetlenségét továbbra is megőrizte. 2014-ben a német cég megvált többségi tulajdonától, melyet a szerkesztőség és a korábbi részvénytulajdonosok a menedzsmenettel karöltve visszavásárolták. A színvonalas működéshez 2010-ben egyre több anyagi támogatásra van szükség, ezért a HVG elindította a Pártolói Tagság programját 2018-ban, melynek keretein belül az olvasók adományokkal tudják támogatni a lapot. A HVG főszerkesztői: Jakus Ibolya, Nagy Iván Zsolt.

NBH-ügyek 2006-2010

NBH-ügyek 2006-2010

Azzal, hogy a Kúria 2018. május 29-én elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, jogerős maradt a korábbi felmentő ítéletAz ügyészség a Gyurcsány-kormány idején történtek miatt 2011-ben kémkedés és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter, Galambos Lajos és Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen. 2017 őszén a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat, ez ellen nyújtott be az ügyészség felülvizsgálati indítványt. Sajtóinformációk szerint orosz titkosszolgálati behatolás és adatszerzés történt a Gyurcsány-kormány idején. A vádlottak tagadták bűnösségüket. 

Kép forrása: 24.hu

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Vesztésre áll az állam a maffiaháború feltárásában

Prisztás József volt az első áldozata a magyar maffiaháborúnak, amely 1996-ban indult és nagyjából öt éven át tartott, és amelyet emberölések, gyilkossági kísérletek és robbantások kísértek. A rendőrök az ügyek nagy részét nem tudták felderíteni, a felelősök, a megbízók és a végrehajtók elszámoltatása elmaradt. Huszonhat ügyből másfél évtized után talán ötöt zárhat le bírósági ítélet.

Bajnait, Gyurcsányt is meghallgatnák a Portik-ügyben

Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is hallgassa meg a Portik-Labort találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja erről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Nem találtak eltérést a Portik–Laborc hangfelvétel és a leirat között

A szúrópróbaszerű ellenőrzés alapján megegyezik a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóit rögzítő hangfelvétel a megbeszélésekről szóló leiratok tartalmával – nyilatkozta Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke szerdán az MTI-nek.

Pénz reményében vállalták a Kósa-videó elkészítését?

Pénzszerzés diktálhatta annak a videónak az elkészítését 2007-ben, amelyben Debrecen polgármesterére, Kósa Lajosra nézve terhelő dolgok hangoznak el. A rendőrség egyébként 2010-ben nem tudta megállapítani, hogy a Portik-videóként emlegetett anyag kinek a kényszerítésére készült, ezért a felvétel készítésének körülményeit vizsgáló nyomozást 2011-ben felfüggesztették. Úgy tudjuk, idén februárban a Laborc–Portik találkozók miatt az ügyet újra elővették, de a felvételen szereplő Rónai Attila nem tudott új információval szolgálni. Úgy tudjuk, a nyomozás során Rónai ragaszkodott ahhoz, hogy 2007-ben készült a felvétel.

Megtisztítva is meghallgatják a Portik-Laborc felvételt

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai és szakértői szerda délelőtt 10 órakor hallgatják meg a Portik-Laborc találkozókról készült úgynevezett megtisztított hangfelvételt - mondta Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke kedden, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Korrupt rendőrökre fogta Laborc a Portik-találkát

Nyilvánosak azok a jegyzőkönyvek, amelyeket a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésein, Laborc Sándor és beosztottja meghallgatásán készítettek. Az NBH egykori főigazgatója tartotta magát ahhoz, hogy a rendőri korrupcióról és szerveztt alvilágról akart többet megtudni az egykori olajszőkítőtől, de nem reagált a konkrét nevekre, amelyeket a kormánypárti képviselők felvetettek.

Portik és Laborc színjátékot játszanak – interjú Szilvásy Györggyel

Hetente kapott jelentéseket olyan találkozókról titokminiszterként, mint amilyen Laborc Sándor és Portik Tamás között zajlott – mondta el a hvg.hu-nak adott interjújában Szilvásy György. Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokért felelős minisztere szerint a most nyilvánosságra került jegyzőkönyvekből nem lehet tudni, mi is zajlott a valóságban, egyébként pedig "politikusnak nem szabad hinni" az ügyben. Szilvásy György szerint a történtek tökéletesen illusztrálják, hogy milyen kettős mércét alkalmaznak a hatóságok a Fidesz javára.
Találatok: [8]  Oldalak:   1