language

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

„Vége van az Országos Roma Önkormányzatnak”

A kormányzat jogosulatlannak tartott követelései és elvonásai miatt már több mint másfél milliárd forintos lyuk tátong az Országos Roma Önkormányzat költségvetésében. Teljes a csőd, a testület működése végképp ellehetetlenült.

Férfiak közt az ilyen előfordul, ám ebből senki se gondoljon rosszra–Vallomást tett a bíróság előtt Schadl gazdája

A lehallgatási jegyzőkönyvekben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korrupció által vádolt exelnöke által csak „gazda” néven emlegetett harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Völner-Schadl néven elhíresült korrupciós per.

Senki sem fizetett tagdíjat, mégis volt pénz a Lungo Dromban

A civil szervezeteknek minden év május 31-ig kell megküldeniük az Országos Bírósági Hivatalnak az előző évről szóló pénzügyi beszámolót, amely aztán felkerül a birosag.hu oldalra. A fideszes Farkas Flórián szervezete, a Lungo Drom azonban ennek a kötelezettségének hosszú éveken keresztül nem tett eleget. 2022 nyarán, amikor szabálytalan működésre és átláthatatlan gazdálkodásra hivatkozva több roma politikus a Lungo Drom feloszlatását kezdeményezte az ügyészségnél, még csak a 2016-ra vonatkozó kimutatás volt elérhető a bírósági honlapon.

Megrótta Kásler Miklós egykori minisztériumát a volt fideszes képviselő vezette Állami Számvevőszék

A sport célú költségvetési támogatások elosztása és felhasználásának ellenőrzése 2020-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hatáskörébe tartozott. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése megállapította, hogy az EMMI ellenőrzési tevékenysége nem volt kielégítő - közölte oldalán a közpénzek törvényes felhasználása felett őrködő szervezet.

„Ethnofitness” közpénzből

Tizenkétmillió forint támogatást ítélt meg Kásler Miklós miniszter egy népi edzésforma kidolgozására. Az ötlethez hasonlóan különös a nyertes.

Több milliárd forint közpénz tűnt el - még mindig hullanak a csontvázak a teniszszövetség szekrényéből

Folyamatosan vizsgálja az MTSZ új vezetése a múltban történteket és minél tovább jut az ellenőrzésben, annál lehangolóbb lesz a kép az utóbbi évekről. Lapunk úgy tudja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az elmúlt négy évben 8-8,5 milliárd forint közpénzt fizetett ki az MTSZ törvénytelenül külső cégeknek. A két kiemelt kedvezményezett az A-Z Produkció volt, illetve az Open Time. Mindkét vállalkozásnak az interneten is elérhető adatok szerint Horváth Csaba volt a tulajdonosa és párja, Tamás Krisztina az ügyvezetője. Utóbbi személye azért is érdekes, mert ő volt az MTSZ kommunikációs vezetője. Később Horváth az A-Z Produkciót átadta jó ismerősének, Kovács Zsoltnak. Kovács több A-Z nevű cégnek is a tulajdonosa volt, többek között az A-Z Teniszprodukciónak, amely a Davis Kupa-mérkőzések megszervezésére szerződött az MTSZ-szel.

Teniszbotrány: Szűcs rosszul választott segítőt

Nem a megfelelő embernek adott hatalmat a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, akinek egyéb elfoglaltságai miatt az ellenőrzésre sem maradt elég ideje.

Közpénzen hizlalja az állam a szélsőjobbos Kitörés-túrát

Korábbi jobbikos kötődésük ellenére is rengeteget keresnek a szervezők a közmédián, de az eseményt felkaroló Teljesítménytúrázók Társasága is örülhet az állam támogatásának.

Hallgatnak a százmilliókból újjáépített Aranyvonat küldetéséről

Legalább 330 millió forintból építik újra az egykor a Szent Jobbot szállító vasúti díszkocsit, de arról senki nem beszél, miként használnák fel. Az újabb országjárásra vonatkozó kérdéseket süket csend fogadta.
Találatok: [32]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>