language

Személyek:

Fazekas Sándor highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Fazekas Sándor

Fazekas Sándor (Karcag, 1963. május 3. –) magyar jogász, jogtanácsos, politikus (Fidesz). 1990-től 2010-ig Karcag polgármestere. 1998 és 2002 között, valamint 2006-tól országgyűlési képviselő. 2010 és 2014 között a második Orbán-kormány vidékfejlesztési minisztere. 2012. október 18-tól a Hungarikum Bizottság elnöke. 2014-től 2022-ig a harmadik Orbán-kormány földművelésügyi minisztere.  Tagja az Állatorvostudományi Egyetemet fenntartó Marek József Alapítvány kuratóriumának, melynek állami támogatását ő is megszavazta.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Több százmillióba kerültek Orbán külföldi útjai

Tavaly összesen 314 millió forintot számolt el Orbán Viktor miniszterelnök és kísérete külföldi utazásokra, tudta a Népszava.

Kósa-közelben az állam kedvenc sertésszövetsége

Százmilliókkal támogatta az állam a Kósa Lajos tárca nélküli miniszter régi barátjának disznóipari szövetségét.

Itt az új Ángyán-jelentés - Szolnok megyei földmutyik

Vasútbiztonsági mérnök, adótanácsadó, bankárok, pénzügyi befektető, ingatlanforgalmazó nagyvállalkozó, sportszakosztály-vezető, a vezető politikai és gazdasági elit által is látogatott klub-, illetve szállodatulajdonos is nyert földet Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Ángyán József megtartotta ígéretét: folytatja a visszás ügyek feltárását.

Földárverés - Keveseknek jutott sok, sokaknak kevés

Elkészült Ángyán József legújabb jelentése, ezúttal Jász-Nagykun-Szolnok megye visszás föld-árveréseiről. Tényfeltáró tanulmányát a volt államtitkár elsőként a Népszava munkatársához juttatta el.

Vádat emeltek Kiss Szilárd ellen

Vesztegetés bűntette miatt vádat emeltek egy pénzintézeti vezető és két vállalkozó ellen, egyikük Kiss Szilárd, Magyarország moszkvai nagykövetségének korábbi mezőgazdasági attaséja is - közölte a vádhatóság.

Százmilliárdnyi közpénz a brókereknél

Pilótajátéknak tekinti Orbán Viktor, ami a brókerbotrány során történt, ám mindezt a bankoknak is látniuk kellett. A Fővárosi Törvényszék döntésének megfelelően megindult a Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolása, ezzel megnyílik az út az ügyfelek kártalanítása előtt. Több fideszes önkormányzat is cáfolta, hogy Quaestor-kötvényeket vett volna.

"Megdöbbentő!" Okosan kitalált bűncselekmény a Kun-Mediátornál?

Helybeliként megdöbbentőnek nevezte a történteket, és az eddigi információk alapján "okosan kitalált" bűncselekményről beszélt, a károsultaknak pedig eredményes felderítő munkát és jogi segítséget ígért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés Karcagon élő elnöke a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. karcagi fiókja ügyében a városházán szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Nem csitul a hortobágyi földbérlet-botrány

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földbérlet-pályázati szerződéseinek majd' a negyedét szabálytalanul kötötték meg - derült ki tegnap az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenőrzési albizottsági ülésén. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a vizsgálat 428 ellenőrzött szerződésből 92-nél talált valamilyen szabálytalanságot.
Találatok: [9]  Oldalak:   1