language

Lapok:

Népszava highlight_off

Intézmények:

TV2 (televízió) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

TV2 (televízió)

1997 óta sugárzó, országos kereskedelmi tv csatorna. A TV2 a TV2 csoport tagja, ide tartozik pl a Spíler TV, Super TV2 és a FEM3 is. Eredeti tulajdonosa a német ProSiebenSat.1 Media SE volt. 2013-ban a TV2 vezérigazgatója, Simon Zsolt felvásárolta a csatornát Yvonne Dedrick-kel, a TV2 gazdasági igazgatójával karöltve. Ekkor módosult a neve TV2 Média Csoport Kft.-re. 2016 januárjában a TV2 Média Csoportot Andy Vajna filmügyi kormánybiztos vásárolta meg, innentől datálódik az, hogy a TV2 csatorna nyíltan kormányközelivé vált. 2016 óta Dirk Gergens a vezérigazgató. 2017-ben a hatékonyabb működés érdekében a TV2 Média Csoport Kft. és a 100%-os tulajdonában álló INTERAKTÍV Kft. összeolvadásával, általános jogutódként jött létre a TV2 Média Csoport Zrt. A Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét 2019-ben bekövetkezett haláláig Andy Vajna, a Csoport tulajdonosa töltötte be, azóta a Mészáros Lőrinchez köthető Vaszily Miklós vezeti a csatornát.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Ingatlanbiznisz a világörökségi védelem árnyékában

A földhivatal elutasította az állam elővásárlási bejegyzését értékes budapesti, belvárosi lakásra, de a volt Malév-székházat már megszerezték a világörökségi előjoggal.

Önmagát feszítené kommunikációs keresztre az Orbán-kormány

A hatalom-közeli médiumok bírósági ítéletek ellenére sem hozzák le a helyreigazításokat; a kormányzati oldalak meghitt kapcsolatot ápolnak orosz szerverekkel; a közösségi térben fiktív profilok terjesztenek hamis politikai üzeneteket – a kormány hatalmas álhírgyárat működtet, miközben arról beszél, hogy megtanítja a gyerekeket, milyen károsak a fake news-ok.

Hatósági támogatással nyírták ki a lappiacot

Jogilag és szakmailag megalapozatlan, visszás érvelésnek tartja Polyák Gábor médiajogász azt, amivel Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke igyekezett visszaverni a kérdést: mi az oka annak, hogy mikor az RTL Klub egyesülni akart a Central Médiacsoporttal, azt a hatóság keményen kivizsgálta, ugyanezt viszont Andy Vajna és Mészáros Lőrinc érdekeltségei esetében nem tették meg.

Gyanúsan sok fideszes engedmény a TV2-nek

Maga a reklámadó lehet a bizonyíték arra, hogy a TV2 februárban valóban kormányközeli érdekkörök kezébe került - legalábbis iparági szakértők szerint, akik lapunknak egységesen levonták ezt a következtetést.
Találatok: [7]  Oldalak:   1