language

Intézmények:

Network 360 Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [81]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Turisztikai támogatások: 70 milliót kapott a Kitörés túra szervezője

Újabb turisztikai támogatásokat hívott vissza a kormány azt követően, hogy nagyjából fél évvel ezelőtt 56 milliárd forint támogatást vont el az ágazatból. A Magyar Turisztikai Ügynökség szárnyai alá tartozó állami cég nemcsak elvett, adott is támogatást, például Csányi Sándor, Hernádi Zsolt és Garancsi István cégének. A második világháborús budai kitörési kísérletre emlékező túrákat szervező Hazajáró Honismereti és Turista Egylet „bakancsos turistaházat” létesít 70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásból.

Bőven egymilliárd fölé csúszhat az augusztus 20-ai tűzijáték ára

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik meg, amely a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. Az ára is ehhez mérhető: az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe nemrég feltöltött dokumentumokban található szerződéstervezetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) nettó 1,3 milliárd forintos becsült árral számolt.

Orbán mégsem vágja le az aranytaót tojó tyúkját

Csak túlszaladt valamelyik hivatalnok tolla, amikor a kulturális tao-megszüntetése mellett szinte kinyírta a kormány számára sokkal kedvesebb sporttaó-rendszert is. A kormány gyorsan korrigált. Nem csoda, tökéletes rendszert építettek ki arra, hogy közpénzeket a nyilvánosság háta mögött magánpénzzé varázsoljon, állami bevétel helyett gazdagítva a NER-közeli cégeket és közben a felcsúti fociakadémián is újabb és újabb épületek nőjjenek ki a földből.

Egy pillanat alatt csatornáztak át tízmilliárdokat az új kormánykedvenchez

Néhány éven belül másodszor szabja át a kormány teljesen az ügynökségi piacot, ami egyetlen, a kormányzat által tolt szereplő tarolhat le.

Így szórtak el 5 milliárdot Rogánék kommunikációra

Még 2016 augusztusában írta ki azt a tendert a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatal, amit 1 forint becsült értékkel hirdettek meg, és időközben 5,045 milliárd forintra kerekedett a most megjelent összegzés szerint.

MEGINT MILLIÁRDOKAT ZSEBELHET BE A FIDESZ KEDVENC KOMMUNIKÁCIÓS CÉGE

Tizenkét tételt nyertek el a tizenhatból a kék óriásplakátos Balásy Gyula cégei, melynek értelmében számos állami intézmény kommunikációját kell elvégezniük. Rogán Antal szomszédjának, valamint Szijjártó Péter adócsalással vádolt barátjának közbeszerzésekből később kizárt vállalkozásait is a listán találjuk, igaz, a szerződéseket még a kizárás hatályba lépése előtt kötötték meg.

Rogánék váratlanul kirúgták a kormány két kedvenc PR-osát

A Rogán Antal propagandaminisztériuma alá rendelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal csütörtökön váratlanul felmondta a szerződéseit az eddig állami megbízásokban úszkáló Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel.

Út, vasút, tanácsadás, vízügyi építkezések: ezek után fizettetne súlyos büntetést Brüsszel

Egy tavaly novemberi brüsszeli ellenőrzésen több mint 40 magyarországi EU-s beruházás bukott el, de erről csak most értesítették a magyar kormányt. Az Európai Bizottság visszaköveteli az ezekre elköltött pénz egy részét, átlagosan 10 százalékát, legalább 100 milliárd forint értékben. A bukott pályázatok közül a legnagyobb tételek útépítésről és vasúti felújításról szólnak. A problémás pályázatok győztesei között Mészáros Lőrinc cégei és Bajkai István fideszes képviselő ügyvédei irodája is ott vannak, de nagy nyugati multik is, a Strabagtól a Colason át a Swietelsky-ig.
Találatok: [81]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>