language

Kulcsszavak:

2014-2020-as uniós ciklus highlight_off

Helyek:

Nógrád megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

350 millió forint tűnt el a hugyagi önkormányzatnál, nyomoz a rendőrség

Szociális bérlakások építésére és felújítására, illetve helyi fejlesztésekre, például óvodafelújításra nyerték a pénzt, ám ezekből szinte semmi sem valósult meg. Az alpolgármester szerint a pénz egyszerűen elment működésre. A korábbi polgármester lemondott.

Uniós pénzből épült vendégházak, ahol jól jártak a politikaközeli pályázók

Összeállítást készítettünk azokról a részben vagy egészben uniós támogatásokból megvalósult vadász- és vendégházakról, amikhez a pénzt fideszes (vagy a kormánypártokhoz közeli) politikusok, polgármesterek, illetve családtagjaik nyerték el. Az összegyűjtött családi házaknak tűnő „falusi szálláshelyek” azért problémásak, mert azokban a gyanú szerint a politikusok saját magukat és barátaikat a kelleténél többször látták vendégül. Több esetben pedig csak a sajtóbotrányok után tették publikussá azokat az elérhetőségeket, ahol egyáltalán le lehet foglalni a szállásokat. Egyetlen olyan esetet sem találtunk, amikor a vissza nem térítendő EU-s pénzekkel való ügyeskedés miatt megbüntették volna a kormányközeli nyerteseket.

Csúcsra járatott TOP-módszer – Pályázati polip Nógrádban is

Szabolcs megye és a Jászság után Nógrádban is ugyanazzal a gyanús eljárással pályáztatták meg az uniós forrásokat egy fideszes választókerületben – tudta meg lapunk.

Soma, Tvrtko és Csernus előadásaira ment el a szegények felzárkóztatására igényelt EU-s pénz Pásztón

Még febuárban derült ki, hogy 200 millió forintos EU-s támogatást nyert el Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő unokatestvérének egyesülete Pásztón, egy olyan projektre, amelynek a kiírás szerint „a nők munkaerőpiaci helyzetének, illetve a család és a munka összeegyeztethetőségének javítását” kellett volna elősegítenie. Így Huczekné Rétvári Mónika szervezhetett e célból a nemrégen fideszessé változott Pásztón programokat, sőt képzéseket is.

Szemétbe ömlenek az újabb milliárdok

Olyan fejlesztésre költenek el újabb milliárdokat Nógrád, Heves és Pest megye térségeiben, amelyre egyszer már kaptak uniós támogatást – legalábbis ezt állítja a helyi mutyikat rendszeresen felderítő 60lap.hu.

Az EU öntötte a pénzt, a talpraesettek pedig házakat építettek belőle

Az EU a falusi turizmust úgy (is) támogatja, hogy szálláshelyek kialakítására ad vissza nem térítendő pénzt, akár több tízmilliót, akár egy érdektelen törpefaluba is Az így épített házakat öt évig kell szálláshelyként üzemeltetni, utána a pályázati nyertesnek van egy bármire felhasználható, részben közpénzből készült ingatlana. Az izsáki polgármester dupla botránya után megnéztük az elérhető pályázati eredményeket.
Találatok: [7]  Oldalak:   1