language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Intézmények:

Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3

Feljelentéscunamival fenyegetnek a romáknál

– Tartjuk magunkat ahhoz, hogy feljelentést teszünk azok ellen, akik megszavazzák a tavalyi évről szóló költségvetési beszámolót, a zárszámadást. Ezzel ugyanis költségvetési csalást követnek el – jelentette ki Makai István, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselője, az úgynevezett alternatív vizsgálóbizottság tagja.

„Előbb-utóbb börtön lesz a vége”

Megérzéseire hagyatkozva botrányt jósolt az egyik ellenzéki képviselő az Országos Roma Önkormányzat rendkívüli közgyűlése előtt. Némi kiabálás valóban fűszerezte az ülést, de az igazi botrány elmaradt: a többség simán megszavazta azt a pénzügyi előterjesztést, amelynek elutasítása felért volna az elnökbuktatással.

Besokallt a gazdasági vezető, káosz a roma önkormányzatnál

Senki nem egyeztetett vele, az Országos Roma Önkormányzat gazdasági vezetője ezért visszavonta azokat a napirendi pontokat, amelyeknek elvileg ő az előterjesztője a szervezet mai közgyűlésén. Mire az ORÖ elnöke közölte: megszűnik a gazdasági vezető munkaviszonya.

Egymillióért vásárolt „bankettszékeket” az ORÖ

Újabb rejtélyes kifizetésekre bukkantak az Országos Roma Önkormányzatnál. Többek között egymillió forintot költöttek „bankettszékekre”, de a repülőjegyeket is aranyárban vették, Farkas Flórián és egyik társa 2011-ben Brüsszelbe 642 ezer forintért utazott el. A taxiköltség pedig 2011 és 2013 között több mint ötmillió forintba került. Kiderült az is, az ORÖ a közlekedési szabálytalanságokért kirótt büntetéseket is magára vállalta.

„Farkas Flórián nem méltó a cigányság képviseletére”

A roma képviselőkből alakult vizsgálóbizottság most már csaknem kétmilliárd forint sorsát kutatja. A bizottság tagjait nem engedték az Országos Roma Önkormányzatba (ORÖ). Aztán még két helyen ugyanígy jártak.

A romák között is divat lett Simicska nagy jelzője

Az Országos Roma Önkormányzat székházában felirat hirdette: „Flóri is egy g..i!!!” Áll a bál, a testület egyik – máskülönben fideszes – képviselője Lázár János minisztertől kéri a kifizetések leállítását.

„Akkor kapsz pénzt, ha befogod a szád”

Kreatív módon gondoskodnak az Országos Roma Önkormányzat több képviselőjének javadalmazásáról. Információink szerint azok számíthatnak apanázsra, akik együttműködnek a hatalmon lévő Lungo Drommal.

Unortodox érdekvédelem

Szabálytalanul jött létre és jogsértően működik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ), pénzügyei teljesen átláthatatlanok – állítja Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke, a testület egyik ellenzéki képviselője.
Találatok: [30]  Oldalak:   <<  <  1 2 3