language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Személyek:

Szijjártó Péter highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Szijjártó Péter

1978. október 30-án született Komáromban. 1995-1996-ban az Amerikai Egyesült Államokban tanult, majd 1997-ben a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett. 2002-ben diplomázott a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok és sportmenedzsment szakjain.  

A politikai életbe 1998-ban kapcsolódott be, amikor legfiatalabb képviselőként a győri közgyűlés tagjává választották. Az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöke volt. 1999-ben a Fidelitas győri szervezetének alapító elnöke lett. 2001-ben az ifjúsági szervezet egyik országos alelnökévé választották. 2002 óta országgyűlési képviselő, 2010-től Orbán Viktor miniszterelnök személyes szóvivője, 2012-től külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár, 2014-től külgazdasági és külügyminiszter. Az Oroszországgal való kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért 2021 decemberében Barátságért érdemrendben részesítette az orosz kormány, melyet Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől vett át Moszkvában.

Nős (2009), felesége Szijjártó-Nagy Szilvia (1975) pedagógus. Két gyermekük van: Péter (2011) és Patrik (2014).

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Pénzszórás a levegőben - kemény tízmilliókért utaznak a magyar kormánytagok

Aligha vádolhatók a minisztériumok azzal, hogy sietnek nyilvánosságra hozni vezetőik utazási adatait, ezért mind a tíz tárcától kikértük a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok külföldi vizitjeinek listáját.

Luxusterepjáró Szijjártó Péter helyettesének

Drága kocsit kapott az államtól a külügyminiszter első számú helyettese, Szabó László. Szijjártó Péter másik államtitkára pedig E osztályú szolgálati Mercedest hajt, miközben a miniszterek, államtitkárok többsége be kell érje a Skodákkal. Ám nekik sincs okuk panaszra, többen új kocsit kaptak tavaly, pedig Lázár János a nyáron még azzal dicsekedett, hogy takarékoskodási céllal lefújták az autóbeszerzést.

Újabb nagy kérdőjelek Szijjártó vagyona körül

HIRDETÉS Ismét fennakadtunk Szijjártó Péter vagyonnyilatkozatán. 2014-ben hetekig arról faggatta a sajtó, hogy miből tellett a fiatal miniszternek egy 334 négyzetméteres villára Dunakeszin. A kormánypárti politikus azzal magyarázta a látványos gyarapodását, hogy a tehetős szülei segítették ki, igaz, a különféle nyilatkozatokban különféle összegek szerepeltek. falseMóricz-Sabján Simon / Népszabadság Az a tavaly januárban leadott bevallásából kiderült, hogy 45 millióval tartozik a szüleinek. Ez 2015-ben 15 millióval csökkent, Szijjártó szerint azért, mert ennyivel törlesztett, miután eladta a másik Dunakeszin lévő házát. Ám az teljességgel valószerűtlen, hogy a 140 négyzetméteres házért mindössze ennyit kapott volna a jelenlegi ingatlanárak fényében. Az ingatlan.com adatbázisa szerint az ekkora házak 28-30 millió forintnál kezdődnek a Budapest melletti településen. Ha többet kapott volna 15 milliónál, akkor az meg kéne jelenjen a megtakarítási oldalon, csakhogy a félretett pénze több mint egy millióval csökkent. Ha kölcsönadta volna, akkor azt követelésként szintén fel kellett volna tüntetni. HIRDETÉS OLVASÓLISTA BELFÖLD Valami nem kerek Orbán vagyonnyilatkozatában KULTÚRA Jagger és a nyugger BELFÖLD Pártosan is szép az élet BELFÖLD Órákon belül kiderül, mekkorát hízott a politikusok vagyona TUD/TECH Irány egy másik bolygó! További cikkek Előfizetne a Népszabadságra? Érdekel Szijjártó vagyona 2014-ig rejtélyes módon növekedett. Például 2011 és 2012 között több mint 12,5 millió forintot tudott félretenni, miközben „csak" 9,7 milliót keresett. A meglepő gyarapodását az akkor még államtitkár Szijjártó azzal magyarázta, hogy nagyon sokat tett félre, illetve jól taktikázott a befektetéseivel és így nagyon magas hozamot ért el. A hvg.hu akkor úgy számolt, csakis 25 százalékos hozam mellett lehet ekkora gyarapodást elérni, ám ilyen befektetéseket akkor nem is igazán ismertek a piacon. Ráadásul a vagyonnyilatkozataiból rendszerint kiderült, hogy Szijjártó óvatos volt, nem sokat kockáztatott: életbiztosításban, takarékbetétben, tőkevédett alapban, egyszerű bankszámán tárolta megtakarításait, amelyek nem adnak ilyen hatalmas kamatot. Ráadásul politikusi pályafutása alatt úgy növekedett a félretett pénze, hogy Balatonedericsen folyamatosan fejlesztgette gyönyörű, panorámás hétvégi házát. Viszont miután belevágott a 2014-ben vásárolt villa megvételébe és felújításába, megtakarításai is elolvadtak. VAGYONNYILATKOZAT SZIJJÁRTÓ PÉTER MEGOSZTOMTWITTERKINYOMTATOM

Felelősségre vonnák Szijjártót az egymilliós zakó miatt

Az Együtt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az összes kormánytag ellen decemberben, hogy a vonatkozó szabályozás módosításának januári hatályba lépése előtt a kormánytagokra és családtagjaikra vonatkozó konkrét adatokhoz is hozzájuthassanak - mondta a párt alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Rogán szuperhivatala 25 milliárdot költhet

A magyar média legbefolyásosabb szereplője lesz Rogán Antal. A jövendő miniszter felügyeli majd azt a kommunikációs szuperhivatalt, amely 1500 állami intézmény és cég reklámköltéseit intézi. A kassza pedig tele van: a perselyben 25 milliárd forint ragadt.

Az Együtt pereli a külügyet a Quaestor-iratokért

Az ellenzéki párt el szeretné érni, hogy törvényszék kötelezze a külügyminisztéiumot a Quaestor-ügyben hozott döntések dokumentációjának kiadására.

Titokban hízik a képviselők vagyona

Több mint háromszázmillió forinttal tartoznak magánszemélyeknek a parlamenti képviselők. Vagyonnyilatkozatukban nem kell feltüntetni, kitől és milyen feltétellel kapták a pénzt, de többen bevallják: a családjuk segít. A családtagok anyagi viszonyait továbbra sem ismerheti meg a közvélemény, ahogy azt sem sikerült elérni, hogy szkennelt papírlapok helyett adatbázis szolgálja ki az érdeklődőket.

Már belülről is bűzlik a fideszes dőzsölés

Pokorni Zoltán nyíltan bírálta Kósa Lajos új-zélandi utazását, a luxuskarórák hordását, párttársai urizálását. „A páncélunkon ütött egy rést az Egyesült Államok, egy kis lyukat, de a lyukon folyik be a víz” – fogalmazott a Fidesz alelnöke. Szerinte a kitiltási ügyben rossz a kormánykommunikáció.
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>