language

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

Személyek:

Vizoviczki László highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Vizoviczki László

Vizoviczki László üzletember, szórakozóhely-tulajdonos, akit 2017-ben költségvetési csalásért és rendőrök megvesztegetéséért 7-7 év börtönbüntetésre és 600 millió forint értékű vagyonelkobzásra ítéltek. 

2024 márciusában 8 év után szabadult.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [45]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Az ügyészség állítja, nem hallottak Rogán megvesztegetéséről

Soha nem fordulhat elő, hogy a vizsgálatot végző ügyészek egy politikust direkt kihagynak a jegyzőkönyvekből, ilyen eset a Vizoviczki-nyomozás során sem történt - ezt a Népszabadság kérdésére közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Vádat emeltek a lebukott belvárosi jegyző ellen

Vádat emelt hivatali visszaélés miatt a belvárosi önkormányzat egykori jegyzője, Rónaszéki László ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Mint lapunk korábban megírta, a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése nyomán indult.

Százmilliós bolt egyetlen belvárosi üzleten

Több mint százmillió forint kedvezményt kapott egy kiskörúti üzlethelyiség megvásárlásához a székesfehérvári futballklub korábbi, adócsalásért elítélt ügyvezetőjének érdekeltségébe tartozó cég. Közben az ügyészség hivatali visszaéléssel meggyanúsította a Belváros egykori jegyzőjét. Úgy tudjuk, a feljelentést azok a hatóságok tették, amelyek Portik Tamás ellen is nyomoznak.

Kezdődik V. Lászlóék pere a legszigorúbb minősítéssel

A vesztegetéssel vádolt V. László perében a vádlottak között van rendőr, tűzoltó és pénzügyőr, a vádirat titkosított adatokat tartalmaz, emiatt a sajtó nem lehet jelen.

Kisiklott maffiaügyek: pancserek vagy szabotőrök?

Vizsgálja a Nemzeti Védelmi Szolgálat, hogy szakmai hibák vagy az alvilággal együttműködő hivatásosok árulása miatt nem sikerült felderíteni számos, a 90-es években elkövetett gyilkosságot, alvilági leszámolást és több nagy gazdasági bűncselekmény hátterét.

Indokolatlan titkosítás? Legalább két Vizoviczki-per lesz

Bár elvileg már a végéhez közeledik a Vizoviczki László és társai ellen minősített vesztegetés és adócsalás miatt 2012 nyarán indult eljárás, még nem lehet tudni, mikor zárhatja le a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást, mivel a védők, kiváltképp a főrendőrök ügyvédei indítványok sorát kívánják még beterjeszteni.

Újabb volt rendőri vezetőt gyanúsítanak a korrupciós ügyben

Újabb volt rendőri vezetőt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség a "V. László vállalkozót" és több magas beosztású rendőri vezetőt érintő korrupciós ügyben, amely a január elsejével módosult büntetőtörvénykönyv értelmében már katonai ügynek számít - közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Vizoviczki-ügy: Állami dolgozók sora a lefizetettek listáján

Nem csak a nyomozás kezdete óta megnevezett hét rendőr gyanúsított segítette törvénytelen eszközökkel a magát korábban egy interjúban szórakozóhelybirodalom-tulajdonosnak mondó Vizoviczki László vállalkozásainak zavartalan működését, hanem számtalan állami alkalmazott is, köztük egy pénzügyőr és egy tűzoltó is.

Hogyan szabadultak a Vizovicki-ügy rendőr gyanúsítottjai?

Szinte egyszerre kézbesítették szerdán a négy rendőr-gyanúsítottnak az előzetes letartóztatásuk meghosszabíbtásáról szóló elsőfokú, és a szabadlábra helyezésükről szóló jogerős bírósági döntést. A Hajógári-szigeti rendőrségi korrupciós ügy 26 gyanúsítottja közül így már senki sincs előzetes letartóztatásban.
Találatok: [45]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>