language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Intézmények:

Norvég Alap highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A rágalmak ára

Egy éve indult az érintett civil szervezetek elleni kormányzati akció. Bosszúból egyébiránt, az orbánizmusra oly jellemző módon. Norvégia ugyanis felfüggesztette 142 millió euró fejlesztési támogatás kifizetését amiatt, hogy a magyar kormány egyoldalúan átalakította a pénzek elosztásával foglalkozó állami szervezetrendszert.

Egy éve vegzálja a kormány a civileket - Csak a gonoszság maradt

A garnélarák

A bűnöst jó előre, már áprilisban kijelölte Lázár János az Ökotárs Alapítvány és konzorciumi partnerei személyében. Azzal vádolta őket a kormány, hogy az LMP kampányát támogatták a Norvég Civil Alap forrásaiból. Később arról beszéltek a Miniszterelnökségen, hogy a pénzek nagy részét egy jól körülhatárolható „balliberális” körnek ítéli az Ökotárs, jóllehet ezt a hálózatot csak egy Heti Válasz-cikkből kivágott listával tudták körülhatárolni.

„A Norvég Civil Alap vizsgálatát le kell állítani” – Interjú Vidar Helgesennel

Miközben a magyar kormány permanens harcot folytat a civil szféra ellen, a norvég fél az Európai Unióhoz fordul segítségért. Mi lesz a válasz? Ki vizsgálhat és mit? És legfőképpen: látunk-e még valaha támogatást a norvégoktól? Norvégia EGT- és EU-ügyekért felelős miniszterét e-mailben értük utol.
Találatok: [6]  Oldalak:   1