language

Személyek:

Mészáros Lőrinc highlight_off

Helyek:

Nyíregyháza highlight_off

Mészáros Lőrinc

Mészáros Lőrinc (Felcsút, 1966. február 24.) magyar vállalkozó, szállodatulajdonos, gázszerelő, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának elnöke. Első felesége Kelemen Beatrix, második felesége Várkonyi Andrea műsorvezető, riporter.

Közel 600 milliárdos vagyonával 2019 óta 1 év kivételével Magyarország leggazdagabb embere. Személye emiatt jelentős polémiát okoz a politikai és egyéb közbeszédben is, miután az eredetileg gázszerelő Mészáros szinte a semmiből lett néhány év alatt vagyonos: a 2010-es kormányváltást követően a Mészáros és Mészáros Kft. sorozatos állami megrendelései eredményeképpen évente duplázódott meg a vagyona és lett Felcsútnak, vagyis annak a községnek a polgármestere, ahonnan Orbán Viktor miniszterelnök is származik. Mindezért az is elhíresült róla, hogy valójában „Orbán strómanja”. Mészáros emiatt pert indított az Együtt párt ellen, amiért a párt politikusai többször „Orbán strómanjának” nevezték, azonban a pert elveszítette.

Mészáros cégeivel a 2019-2021 közötti időszakban a közbeszerzések 8,9%-át nyerte meg. Legnagyobb bevételű cége a vasútépítő és korszerűsítő profilú V-Híd Zrt. volt, amely a szintén Mészáros tulajdonolta R-Kord Kft.-vel együtt a Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítésében való részvételéről ismert.

Mészáros többségi tulajdonosa az MKB-t és a Takarékbankot magába olvasztó Magyar Bankholding (MBH) Nyrt. kereskedelmi banknak. További érdekeltségébe tartozik a Talentis Group Zrt., mely nemzetközi kiterjedéssel is rendelkezik: például megvette Horvátország legnagyobb alma- és nektarintermelő cégét, illetve egy boszniai cementgyárat is. Mészáros cégei révén befolyással bír továbbá az Atmedia Kft.-nél és a TV2 Zrt.-nél is - ez utóbbi a szerb és a szlovén médiát is megcélozta. Mészáros további jelentős érdekeltsége az Opus Global Nyrt. és a Tigáz.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

A kormány takarékoskodást hirdet, de egy álomért kész bármennyit elkölteni az ország legdrágább stadionjára

Válság ide, megszorítások oda, a 2023-as atlétikai világbajnokság megastadionja zavartalanul épül, nemrég újabb tízmilliárdokat adott rá a kormány. Meglepő módon ezúttal a helyi önkormányzat is elégedett.

Bige László nem hagyhatja el a birtokát

Első fokon bűnügyi felügyelet alá helyezték a „műtrágyakirály” Bige László százmilliárdos nagyvállalkozót. Ezt azt jelenti, hogy egyelőre csak engedéllyel hagyhatja el a Nyíregyháza külső területén lévő több hektáros birtokát.

Kicsit még rá kell költeni az adófizetők pénzéből a sóstói szállodára, hogy Mészároséknak jó legyen

155 millió forintról 168,7 millió forintra drágult a Hotel Sóstó SPA & Resort négycsillagos szálloda engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A drágulást az okozza, hogy a szálloda tulajdonosa, Nyíregyháza önkormányzata kiadta bérbe az üzemeltetést, az üzemeltető bemondta, mik lesznek az üzemeltetési szempontok, ezért módosítani és kiegészíteni kellett az engedélyezési- és kiviteli tervdokumentációt.

Mészáros Lőrincék ölébe pottyant a közpénzből felhúzott szálloda üzemeltetési joga

Nem bír alacsonyabb fokozatba kapcsolni Mészáros Lőrinc sikerszériája. (Sőt, most, hogy lemondott a felcsúti polgármesterségről, alighanem még inkább megtalálják a sikerek.) Nyíregyházán egy hamarosan felépülő, közpénzből finanszírozott hotelt az ő érdekeltsége üzemeltetheti.

Még egy szállodája lett Mészáros Lőrincnek

Még egy szállodával gazdagodott Mészáros Lőrinc szállodalánca, a Hunguest Hotel, legalábbis a következő 10-15 évre, ugyanis üzemeltetheti majd a nyíregyházi Sóstó Resort Spa & Conference Hotelt - ezt adta hírül a Hunguest anyacége, a Konzum Nyrt.

Nyíregyházán is lesz szállodája Mészáros Lőrincnek

10+5 évre a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotel Zrt. nyerte el a novemberben nyíló nyíregyházi Sóstó Resort Spa & Conference Hotel üzemeltetését. Az erről szóló közbeszerzést a nyíregyházi önkormányzat és a Sóstó Gyógyfürdő Zrt. közösen írta ki. A 4 milliárdos szálloda építéséhez 3,1 milliárd forinttal járul hozzá az állam a Modern városok program keretében.

Vazallusnak való vidék? – Tállaitól Mészárosig

A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az udvari kapcsolatnak a révén tudnak sok mindent kijárni. A HVG összeállításának első része.

Turizmusfejlesztés - A haverok zsebe dagad tovább?

Hatalmas összegeket tol bele a kormány az elkövetkező bő évtizedben az idegenforgalomba. Kérdés, ki jár majd jól?
Találatok: [10]  Oldalak:   1