language

Lapok:

168 óra highlight_off

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Sikerült a csodálatos Rogán-terv: kitették helyükről a Soros György által támogatott civileket Pécsen

Még meg sem szavazta a város képviselő-testülete a tiltakozó nyilatkozatot, az Emberség Erejével Alapítványnak helyet adó közösségi központ tulajdonosa elállt az együttműködéstől.

Tanodapályázat újratöltve – A függetlenség feladása lehet az állami finanszírozás ára

A tavaly ősszel elbírált tanodapályázat eredményei azt mutatták: az Orbán-kormányhoz köthető körök és az egyházak súlyos összegeket vontak el a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb gyerekek oktatásától. Az esetet Hadházy Ákos, az LMP társelnöke nemrég a trafikbotrányhoz hasonlónak minősítette. A kabinet, belátva a helyzet tarthatatlanságát, új pályázatot írt ki a tanodáknak – ezen viszont már korántsem nyerhettek annyit a hozzáértő, tapasztalt szervezetek, mint amennyit első körben kaptak a frissen alakultak.

Leállhat a norvég program – Olav Berstad: Elfogadhatatlan, hogy ügynöknek minősítsék az általunk támogatott civileket

Oslo számára elfogadhatatlan, hogy külföldi ügynökként regisztrálják a Norvég Civil Támogatási Alap által segített szervezeteket. Egyebek mellett ezt mondta el Olav Berstad, Norvégia budapesti nagykövete azon a konferencián, amelyen a támogatási program most lezárult, második szakaszát értékelték. 2014-ben egész pályás letámadás indult az Ökotárs Alapítvány által vezetett konzorcium ellen – mint később kiderült, Orbán Viktor személyes utasítására. Volt rendőrségi erődemonstráció, adószám-felfüggesztés, lejárató sajtókampány. A vádak alaptalannak bizonyultak.

Vége a Népszabadságnak

Mind jobban körvonalazódik, hogy nem hirtelen döntés áll a Népszabadság bedarálása mögött, az ügyletet jó ideje készítik elő, s az igazán nagy fordulat akkor következett be, amikor nyáron a kormányzat nekiment Spéder Zoltán nagyvállalkozónak, akinek addig befolyása volt a napilapra. Abban pedig, hogy éppen most került sor a puccsra, vélhetően szerepe van a bukott népszavazásnak s hogy az újság egyre élesebben bírálta a kormánypártot, sorra jött elő a kellemetlen ügyekkel.

Barangolás a fideszes Voldemort földjén

Cikksorozatunk harmadik részének megjelenése után Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A Legfőbb Ügyészség közleménye lényegében pontos kivonata cikksorozatunknak. Mengyi azonban, mintha mi sem történt volna, új kenyeret szel, beszédeket mond és bizakodik. Azt terjeszti, csupán régebbi párttársai irigyek rá, és most konspiratív módon próbálják megbuktatni, de nem fog nekik sikerülni. Pedig várhatóan a parlament első ülésén mentelmi jogának felfüggesztése mellett fognak szavazni a fideszesek, és folyik a Miniszterelnökség által elrendelt belső vizsgálat a Voldemort-ügyben.
Találatok: [5]  Oldalak:   1