language

Kulcsszavak:

offshore highlight_off

Helyek:

Somogy megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

Milliárdosok egymás közt: Tiborcz vezeti Jellinek számláját

Lesz dolog a Gránit Bankban Jellinek Dániel több milliárdos árbevételű cégével.

Balaton-part: kiderült, kinek adta el az állam félmilliárdért a balatonberényi gyermeküdülőt

Sorra adja el az állam a Balaton-parti ingatlanokat befektetőknek. Most éppen a balatonberényi gyermeküdülőnek lett új tulajdonosa, a szálak Debrecenbe és Liechtensteinbe vezetnek.

Itt a bizonyíték: Puch László egyszerre dolgozik a NER-nek és az MSZP-nek

Több olyan üzletember akad, aki 2010 előtt a baloldal szekerét tolta, most pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszere előmozdításáért fáradozik. Az elmúlt másfél évben Puch László igazolta, hogy ő ennél is többre hivatott: a Fidesz-állam 1,64 milliárd forintnyi tendergyőzelmet és 315 milliós, vissza nem térítendő turisztikai támogatást szavazott meg neki, ám cégei közben a parlamenti MSZP-frakciónak is számláztak. A szocialisták volt pénztárnoka tehát úgy ellenzéki, hogy kormánypárti, s ezt olyannyira nem akarja elhallgatni, hogy a vállalkozásait menedzselő ifjabb Puch László válaszra is méltatta lapunkat. Sőt: kérésünkre elküldte az 1,5 milliárdba kerülő új balatoni panziójuk látványtervét – így minden adófizető ellenőrizheti, mihez járul épp hozzá néhány garassal.

Szédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd közpénzt kapott

Jellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.

Bedöntött balatoni szállodák lenyúlása - II. rész

A balatonlellei BL Apartments & Yachtclub (BLYC) üzemeltetőinek csődje, illetve az ezt követő felszámolási eljárás olyan korrupciós állatorvosi ló, amely számos járulékos bűncselekmény – csalás, pénzmosás, adócsalás – alapos gyanúja mellett a vásárlók megkárosítását, a munkavállalói jogok semmibe vételét is felveti.
Találatok: [6]  Oldalak:   1