language

Intézmények:

Kulturális és Innovációs Minisztérium highlight_off

Kulcsszavak:

oktatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Végéhez közeledik az állami kollégiumfejlesztés: 150 milliárdot költöttek korábbi szerződések kiváltására

Balog Zoltán 2016-ban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány által elfogadott Országos Kollégiumfejlesztési Stratégia 123 kollégiumot érint, és több mint 37 ezer férőhely felújítását és létesítését teszi lehetővé. „Ez egy ambiciózus vállalás, hat évünk van arra, hogy ezt megvalósítsuk” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának akkori minisztere. A program év végéig tart, ennek apropóján kikértük a szerződéseket a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, hogy megtudjuk, milyen eredmények születtek a stratégia keretein belül.

Távoktatási közbeszerzést nyertek az iskolai KRÉTA-sok

Visszacsempészheti a kormányzat az elvileg már lefújt Fudan-beruházás tervét

Meglepőt állított Vitályos Eszter államtitkár a Fudan Egyetem beruházásáról: ez alapján vagy nem tudja, amit már Gulyás Gergely miniszter egyszer bejelentett, hogy a beruházási stop miatt lefújták a tervet, de az is lehet, hogy csak jegelik – utóbbira utal egy magyar-kínai kormányközi megállapodás szövege is.

Létrehozott egy jogi torzszülöttet a kormány, a pénz pedig elvész a ködben – és Brüsszelnek ez nagyon nem tetszik

Furcsa játszma zajlik az alapítványi fenntartású egyetemek kuratóriumaiban ülő politikai kinevezettek miatt, és a csütörtöki kormányinfó alapján nem enged a kormány. Az uniós források felfüggesztése az úgynevezett Horizont programokat, a legnívósabb uniós kutatói pályázatokat is érinti. Ebben az esetben a tét tehát nem csak a pénz, hanem a presztízs is, valamint hogy újabb koponyák hagyhatják el az országot.

Palkovics lemondása előtt még nyert egy 2,5 milliárdos állami megbízást a barátja cége

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a digitális oktatásban használható, felhő alapú tananyagszerkesztő rendszert szeretne bevezetni. Ennek érdekében júniusban közbeszerzést írt ki, amit október végén három ajánlattevőből az eKréta Zrt. nyert meg. A cég működteti a közoktatásban kötelező KRÉTA rendszert, a tulajdonosa pedig Fauszt Zoltán, aki régi jó barátja Palkovics László ex-miniszternek.

Ingyenlaptop aranyáron: ki jár jól az állami pályázattal?

Kampánycélokra használtak fideszes politikusok egy diákokat és tanárokat informatikai eszközökkel kisegítő pályázatot. A beszerzés részleteit takargatják, de a boltban bárki vehet olcsóbban gépeket, mint amennyit az állam átlagosan költ a laptopokra.
Találatok: [6]  Oldalak:   1