language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Uniós pénzzel jutalmazzák az agymosást

Nemcsak a megyei lapok, hanem gyakran a települési orgánumok is elvesztették függetlenségüket.

Andy Vajnát sejtik a kisvárdai fürdőberuházás mögött

Milliárdokat kapott a Várfürdő fejlesztésére Kisvárda, mégis gyorsan szabadulna tőle. A háttérben Andy Vajna és egy óriás beruházás is feltűnik.

Így szórják a pénzt az olimpiai pályázatra

Eddig 6,5 milliárd forintot költött el a 2024-es olimpia budapesti pályázatáért felelős cég, most nyilvánosságra került, hogy pontosan mire.

Megfizettek érte – Zuschlag János esete a habonyista médiával és az élettel

Másfél millió forint sérelmi díjat fizetett peren kívül egy fideszes önkormányzati cég az általa közölt Zuschlag-interjúban megvádolt baloldali politikusoknak. Az eset mutatja, hogy működik a Fidesznek kedvező „Zuschlag-projekt”.

PM: Vajna miatt nem osztanak lapot Kocsis Mátéék az új kártyatermeknek

A kártyatermek működésére vonatkozó szabályok szigorításáról döntött keddi, rendkívüli ülésén a józsefvárosi önkormányzat."Szinte egyáltalán nem nyílhat új kártyaterem Józsefvárosban" – írják az erről szóló közleményben. A PM szerint a szigorítással Andy Vajna kerületi kaszinójának konkurenciáját akarják kiszorítani a kerületből.

Sorra bukja a csatákat a kormány az offshore elleni háborúban

Magyarország 2011-ben elfogadott, 2012. január 1. óta hatályos alkotmánya szerint offshore-cégek nem nyerhetnek közpénzt. Erre a vívmányra azóta elég gyakran hivatkozik is a miniszterelnök, legyen szó elmúltnyolcévezésről vagy a Nemzeti Bank új elnökének kinevezéséről.
Találatok: [7]  Oldalak:   1