language

Személyek:

Antal Attila highlight_off

Intézmények:

Optimismo Kft. highlight_off

Antal Attila

Antal Attila (1955. február 24. – ) menedzser, a Vértes Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója. 2007–2008 között a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója volt. 2010 januárjában a BKV-nál elkövetett hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség őrizetbe vette. Áprilisban kiegészítették a gyanúsítást és így már bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak ellene. 2017. szeptemberében az ítélőtábla Antal Attilára, mint harmadrendű vádlottra folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az első fokú büntetést két évre súlyosbította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.


(Wikipédia) (fotó: csepel.info)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Demszky közeli körök a Hagyó-perben

A BKV volt vezérigazgatóját, Aba Botondot hallgatta meg tanúként a Kecskeméti Törvényszék bírói tanácsa a Hagyó Miklós és társai ellen folyó büntetőperben kedden. A tizedrendű vádlott nyomozati vallomása ugyanakkor alátámasztotta a vádat: 2006-ban arra hívták fel a figyelmüket, hogy a főpolgármesteri hivatal "mondta meg", a Well Kft. legyen a kommunikációs cég, amellyel szerződést kötnek.

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben.

Százmilliók folytak át a fantomcégen

A BKV-botrányban érintett, a közlekedési cég fénymásolóit csaknem 20 millióért összeszámoló Optimismo Kft.-t Orbán Viktorék egykori családi barátja, a korábban a kormányfő feleségével közösen vitt Szárhegy dűlő Kft. "nemtaggyűlési" jegyzőkönyvének ügyében is elhíresült Szász István Attila jegyeztette be ügyvédként. A vállalkozást a lapunk birtokába került nyomozati iratok szerint pénzmosásra használhatták, majd fantomizálták.

BKV-botrány: gyanúsított lett egy ügyvéd

A BKV mellett más fővárosi tulajdonú társaságoknak és a hírek szerint Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes családi cégének is dolgozott a Horváth, Dóczi és Lehmann (HDL) ügyvédi iroda, melynek vezetőjét, Horváth Iván ügyvédet a BKV-s nyomozással kapcsolatban tegnap bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg és az esti órákban is tartott a kihallgatása.

Megfigyelték a BKV-t

A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azt állítja, hogy folyamatosan figyelték a BKV bűncselekménygyanús ügyeit, a rendőrség azonban cáfolta, hogy kaptak volna segítséget a szolgálattól. Az NBH szerepvállalása azonban nem új keletű, ugyanis évek óta nemzetbiztonsági védelem alatt áll a közlekedési cég.
Találatok: [6]  Oldalak:   1