language

Intézmények:

Gánt Kő Kft. highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Gigantikus mennyiségű hulladékot kezdhet gyűjteni Orbán Viktor családja

Céges változások után indulhat a munka, a hulladék az Orbán család gánti dolomitbányájának gödrébe kerül.

2-2 milliárd forint osztalékot fizettek ki Orbán Viktor apjának és vejének legfontosabb cégei

A miniszterelnök családjából a leggazdagabb magyar vállalkozók közé csak a veje, Tiborcz István tört be, de a legbefolyásosabbak ranglistáján Orbán Viktoron és rajta kívül két másik családtagnak, Lévai Anikónak és Orbán Ráhelnek is bérelt helye van. Megnéztük, hogyan teljesítettek tavaly üzleti értelemben az Orbán család főbb cégei.

Közpénzzel turbózza fel a profitot és az osztalékot az Orbán család

Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta hatalmasat nőttek a kormányfő édesapjának és testvéreinek cégei, és bár ezt sokáig titkolni próbálták, a fejlődés forrásai részben állami megrendelések.

Hét év alatt 15 milliárd forintot keresett az Orbán-család, nem bérből és fizetésből

A 2014-es választások óta a miniszterelnök családja nem óvatoskodik a céges jövedelmekkel. A kormányfő szülei és testvérei nyolc, veje hétmilliárd forinthoz jutott a vállalatokból.

Egy grafikonon az Orbán-család milliárdossá válása

Az üzleti világban ritkán látható olyan hatékonyan működő cég, mint amilyen a kormányfő édesapjáé. A bevétel közel fele a nyereség, és így az osztalék is, miközben beruházásokra is sokat költenek.

Új területen robbanthat Orbán Viktor családja

Majdnem 23 hektárnyi területen kapott kutatási engedélyt Orbán Győző bányászati cége a Fejér megyei Gánt közelében a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) adatbázisa szerint. A közigazgatásilag a szomszédos településhez, Zámolyhoz tartozó, jelenleg többnyire még zöld területekre a miniszterelnök édesapjának tulajdonában álló Gánt Kő Kft. februárban szerezte meg az engedélyt, amely alapján 2023-ig kereshet dolomitot a térségben.

Pénzesőben fürdik a NER: 14 infografika arról, mekkora üzlet Orbán Viktor családtagjának és a Fidesz barátjának lenni

A NER-hez kötött legismertebb vállalatok Orbán Viktor kormányra kerülése óta akkorát növekedtek, amekkora emelkedést csak ritkán látni. Mészáros Lőrinc cégei mellett látványosan kilőttek az Orbán Viktor családjához, valamint Andy Vajnához, Garancsi Istvánhoz, Szíjj Lászlóhoz, és Paár Attilához köthető társaságok is. A számokat látva nehezen hihető az, hogy Magyarországon piacgazdaság működik.

Majdnem másfél milliárd forinttal gazdagodott Orbán Viktor családja

Összességében kifejezetten erős évet zártak december végén a miniszterelnök szüleinek és testvérének cégei. Bár volt olyan társaság, amely ezúttal veszteséges lett, a vállalatok együttesen milliárdos nagyságrendű profitot termeltek, és ebből közel 1,4 milliárdot ki is vettek Orbánék.

Nagy a forgalom az Orbán-bányánál, és gyakran feltűnnek Mészáros Lőrinc üzlettársának teherautói is

Egy sárga logóval felmatricázott teherautó fordult ki Orbán Viktor apjának gánti kőbányájából július 26-án 11 óra 20 perckor. A következő bő egy órában még hat másik, ugyanilyen matricát viselő kamion hajtott ki a telepről nagy porfelhőt hagyva maga után.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>