Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Lapok:

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja, majd 1993-ig választmányának tagja. 1993–2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990–1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998–2002 között és 2010-től Magyarország miniszterelnöke.

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

Nézz utána!

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

Találatok: [86]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Horvát lapok szerint Csányiék magánszigetén is járhatott Orbán

A legnagyobb szerb bulvárlap, a Blic hozzátette, hogy - szintén meg nem erősített hírek szerint - Smokvica az Orbán barátjának nevezett Csányi Sándor tulajdona. A horvát sajtóban tavaly nyáron jelent meg, hogy a magyar bankvezér érdekeltségébe kerülhet a sziget, az információt azonban nem erősítették meg hivatalosan. Most az OTP kommunikációs főosztálya kérdésünkre elismerte, hogy a sziget valóban a Csányi-birodalomhoz került:

Túl sok volt a 300 cég Mészáros Lőrincnek

Mészáros Lőrinc és családja közel 300 céget felügyelt, szüksége volt némi tehermentesítésre. Ezért az Opus Globalban Vida József és köre, a 4iG-ben Jászai Gellért, az Appeninnben Tiborcz István szerepe nőhet meg. Ugyanakkor Mészáros Lőrinc továbbra is élvezi a miniszterelnök feltétlen bizalmát, amit jól tükröz a gigantikus vasúti megbízása.

Kifizette Orbán luxusrepülőzését, 14 milliárdot kaszált a cégeivel tavaly

Megnéztük 11 olyan cég 2018-as gazdasági beszámolóját, ami az Orbán Viktor barátjaként emlegetett Garancsi Istvánhoz kötődik. Ő az, aki a miniszterelnök sajtófőnöke szerint ingyen utaztatja a miniszterelnököt a luxusrepülőjén. (Annak ellenére, hogy a jogszabályok szerint az ilyen nagy értékű ajándékokat Orbán nem fogadhatná el.)

Gyakran megy oda az OTP gépe, ahol Orbánnak van dolga

Csányi Sándor azt mondta, Orbán Viktor mindig személyesen fizette ki, mikor az OTP magángépét használta, a Mol Vidi bulgáriai meccsére viszont Garancsi István vendégeként utazhatott, amire a parlamentben azt mondta, harminc éve utazik így. Összeszedtük, hogy mit lehet tudni Orbán OTP-útjairól.

A mentelmi bizottság elé került Orbán magánrepülőzése

Kocsis-Cake Olívió, a Párbeszéd képviselője arra kérte a Mentelmi Bizottságot, hogy foglaljon állást Orbán Viktor magánrepülős útjaival kapcsolatban. Az Indexhez eljutott beadvány szerint a bizottságnak azt a kérdést kell eldöntenie, hogy A MINISZTERELNÖK RÉSZÉRE JUTTATOTT INGYENES REPÜLŐÚT AJÁNDÉKNAK MINŐSÜL-E VAGY SEM.

Orbán nem fogadhatná el Garancsi ajándékait

Noha az Átlátszó egyetlen luxusrepülőútról tudta bebizonyítani, hogy Orbán elfogadta, Havasi nyilatkozatából kiderül: rendszeresek az ilyen ajándék utazások. „Orbán Viktor a Mol-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a Mol-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül” – mondta a Népszavának a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Az ember, aki megvette a Simicska-birodalmat Nyerges Zsolt portréja

Nyerges Zsolt szolnoki üzletember vásárolta meg Simicska Lajos üzleti birodalmát. Mivel Simicska egykori jobbkeze mindvégig jóban maradt Orbán Viktor miniszterelnökkel és annak családjával, ez a lépés alighanem a Simicska kontra Orbán nyilvános háború lezárásaként értékelhető. Simicska vélhetően visszavonulót fújt.

A Nemzeti Választási Bizottság megbírságolta Orbán Viktort

Ma délutáni ülésén a Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért az elmúlt napokban két rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül, és az ezekről készült videókat a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta – értesült az Index. A határozat itt olvasható, Orbán mellett Czunyiné dr. Bertalan Juditot is megbüntették. Orbánnak el kell távolítania a Facebook-oldaláról az alábbi videót, és az NVB a további jogsértéstől is eltiltotta.

Orbán hozta össze Tiborczot Simicskával

A Fidesz először megpróbálta Bajnai-kormányra tolni a miniszterelnök vejének szabálytalan közbeszerzései miatt indult OLAF-vizsgálatot, majd előhúzták a kalapból Simicskát. Eddig sem volt titok, hogy a Fidesz egykori csúcsoligarchája évekig üzletelt Orbán vejével, de két fontos kérdésre még nem kaptunk választ. Miért szállt be Simicska Tiborcz cégébe? És ami ennél is érdekesebb: miért szállt ki néhány héttel Orbán Ráhelék esküvője előtt? A sajtóban eddig főleg azt emlegették, hogy az ifjú pár nászajándékba kapta a közpénzből felpumpált céget, pedig ennek pont az ellenkezője történt. Mindeközben a kormányban nem aggódnak túlzottan az OLAF-jelentés miatt.

Mi lesz Orbán vejével most, hogy lesz nyomozás?

Az OLAF elküldte jelentését Tiborcz volt cégének igen gyanús ügyeiről. Nálunk szinte biztosan indul majd egy eljárás, mi pedig csak Polt Péterék tisztességében bízhatunk ezután is.
Találatok: [86]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>