language

Intézmények:

Külgazdasági és Külügyminisztérium highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [55]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta. Szijjártó Péter számításunk szerint az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

A húshelyettesítők gyártásában erősít a lélegeztetőgép-biznisz egyik szereplője

A 24 éves Szegi György Viktor családja egyik cége, a Creaveg Zrt. vezérigazgatója lett.

Van, ami fontos: milliárdokat pumpál a kormány a Türk Befektetési Alapba

„Hidat kell képezni Kelet és Nyugat között” – indokolta a lépést Asztanában Szijjártó Péter külügyminiszter.

Megtudtuk, mennyibe kerültek Orbán Viktor külföldi útjai – a látogatások több mint harmadában különgéppel ment

Tavaly január óta 18 alkalommal repült külföldre az állami különgéppel Orbán Viktor – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium adataiból. A kormány ugyanakkor már nem hajlandó elárulni, hogy az egyes utakon milyen áron szállt meg a miniszterelnök delegációja, valamint hogy mekkora napidíjat utaltak ki a résztvevőknek, ehelyett inkább csak összesített adatot közöltek. Az összeg így is figyelemreméltó: 2022 eleje óta több mint 500 millió forint ment el a kormányfő utazásaira.

Másfél év alatt 500 millió forintot utazott el Orbán Viktor

Az összeg a Külgazdasági és Külügyminisztérium adataiból derült ki, ám a tárca a költségek részletezésére már nem volt hajlandó, így azt már nem tudjuk meg, hogy az egyes utakon milyen áron szállt meg a miniszterelnök delegációja, valamint hogy mekkora napidíjat utaltak ki a résztvevőknek.

Nagy üzlettel ünnepli a Waberer's, hogy Tiborcz István lett a többségi tulajdonosa

Titkolja a kormány, hogy mennyibe került Orbán Viktor olaszországi repülőútja

A hivatalosan technikai landolásnak nevezett megálló költségeit rejtegeti a külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium is.

Orbán Viktor Kairóból hazafelé beugrott Firenzébe

A miniszterelnököt a Piazza Carlo Goldonin fotózták le, ahol a feleségével sétálgatott.

Orbán nyolc év alatt 2,1 millió forintot fizetett a külügynek a családtagjai utazásáért

Egészen addig nem fizetett a miniszterelnök, amíg le nem buktatta egy Rómában készült kép két éve.
Találatok: [55]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>