language

Személyek:

Magyar Péter highlight_off
Orbán Viktor highlight_off

Magyar Péter

Jogász, diplomata, 2002-től Fidesz-tag. 2009-ben feleségével, Varga Judittal Brüsszelbe költöztek, mivel Varga Áder János akkori EP-képviselő egyik politikai tanácsadója lett. 2010-től a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaként folytatta pályafutását. 2011-ben a magyar uniós elnökség során szakdiplomataként csatlakozott Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletéhez.

2015-től a Miniszterelnökség alkalmazásában áll. 2018 szeptemberében vette át az állami MFB EU Jogi Igazgatóságának vezetését. 2019 és 2022 között a Diákhitel Központ vezetője. Varga Judit igazságügyi miniszter korábbi férje, 2023 márciusában jelentették be, hogy elválnak.

2024. februárjában távozott az állami vállalati pozícióiból (Magyar Közút és a Volánbusz igazgatósága), és nyilvánosan kritizálta a kormányzat korrupcióját, a kormánymédia működését. Ezt követően bejelentette: Talpra, magyarok néven pártot alapít.

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Nagyon sok olyan vacsorán voltam, ahol ott ült az asztalnál több ezermilliárd forint, és néha Orbán is

Magyar Péter 75 perces videóinterjút adott a Telexnek, ebben a cikkünkben néhány erősebb idézetet szöveges formában is kiemeltünk.

A NER arisztokratái bemutatják, milyen a családbarát kormányzás

Botrányosra sikeredett Varga Zs. András Kúria-elnök feleségének minapi kinevezése, meghökkenést váltott ki Deutsch Tamás unokaöccsének diplomáciai megbízása. Az elmúlt 12 év hasonló módon nagy közérdeklődést kiváltó esetei is mutatják, hogy Magyarországon jóval könnyebben érvényesül, aki a NER köreiben valakinek a rokona, barátja, üzletfele.
Találatok: [2]  Oldalak:   1