language

Intézmények:

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Papíron ugyanannyit költött a Fidesz a kampányra, mint az ellenzék – a teljes kép azonban más

Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 3 rész.

Milyen politizálás várható egy párttól, amelynek elitje nem független a versenytársától? A pártfinanszírozás szürkezónájáról szóló cikksorozatunk befejező részében számba vesszük azokat a technikákat is, amelyek „fogottá” tesznek politikusokat azon túl is, hogy valamikor részt vettek közpénzek illegális eltérítésében.

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Tiborczék még nem érzik magukénak a Kopaszi-gátat

A HVG érdeklődésére a BDPST Group arra emlékeztetett, hogy még a Diófa Alapkezelő sem az övé, nemhogy a Kopaszi Gát Kft.

Fidesz-közelbe is be van kötve a 4-es metró-botrány egyetlen körözöttje

Elég egyetlen szálat kihúzni a hazai politikai-gazdasági érdekgombolyagból, és nyilvánvalóvá válik, hogy létezik olyan üzleti érdek, amely pártok és választás fölött áll.

Már évekkel ezelőtt behálózta a Népszabadságot a Fidesz

Heinrich Pecina most eladott kiadója, a Népszabadságot bezáró Mediaworks létre sem jöhetett volna a kormány beleegyezése nélkül. Pecina a kormánnyal akkor még szövetséges Spéder Zoltán embere volt. A Simicska–Orbán szakítás és a Spéder-leszámolás után dőlt el végleg, hogy 2018 előtt kormányközelbe kell vonni a kiadót. Pecina kirakta a kisebbségi tulaj MSZP-s alapítványt a Népszabadságból, de lap bezárásában a szocialisták is nyakig sárosak. Orbánék nem hagytak más választást Pecinának, mint hogy bezárja az újságot, mielőtt átjátssza a kiadót Mészáros Lőrinc köreinek.

Népszabadság tulajdonosa: Nincs függőségi viszony Orbán és köztem

„A Népszabadság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, a példányszám drasztikusan csökkent, mivel az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt" − mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a lapot is kiadó Mediworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap online kiadásában szombaton megjelent interjúban, írja az MTI.

NAV-vizsgálat indul a luxusban élő fideszesek ellen?

Az MSZP gazdálkodása tiszta és átlátható, ezért minden eszközzel támogatja azt a vizsgálatot, amit NAV indított ismeretlen tettes ellen a párt józsefvárosi szervezeténél. Bízunk abban, hogy az adóhatóság célja valóban az igazság kiderítése, annak ellenére, hogy a szervezetet egy olyan elfogult és adóügyi kérdésekben járatlan Fidesz-politikus irányítja, mint Tállai András - írta a szocialista párt közleményében.

Tüntetést szervez az ellenzék a Quaestor-botrány miatt

A szocialisták által kezdeményezett egyeztetésen részt vett ellenzéki pártok szerint alkalmatlan posztjára Orbán Viktor miniszterelnök, erről nyilatkoztak a csütörtöki budapesti egyeztetés után az LMP, az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért (PM), az Együtt és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) vezető tisztségviselői újságíróknak. A Fidesz szerint a baloldal kicsinyes hatalmi harcokkal van elfoglalva.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>