language

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1448]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>

Ismeretlenek kapják a milliárdokat, de az állami élelmiszermentésből máig nem lett semmi

Hiába hozták létre tavaly gyorsított eljárásban, s szántak rá az idén ötmilliárd forintot, máig nem működik az állami Élelmiszermentő Központ. A szükséges szoftver fejlesztésével ugyanis egyre késik, ám egyre többet kér érte egy homályos hátterű, kormányközeli tanácsadókkal dolgozó cég.

Hadházy Ákos a toszkánai kirándulásáról kérdezte Orbán Viktort

Szőrét hullató, rossz, vidéki, sompolygó sunyi róka – ilyen jelzőkkel illette Hadházy Ákost Orbán Viktor. A független képviselő a parlament folyosóján szerette volna megtudni a miniszterelnöktől: kinek az utasítására tett az őt szállító katonai gép ezer kilométeres kerülőt tavasszal, hogy egyiptomi tárgyalásáról hazafelé feleségével Toszkánában kirándulhasson. Választ nem kapott. Hadházy Ákos szerint ez is bizonyítja: a miniszterelnök gyáva.

Miket tervezett titokban Orbán nem sokkal a NER indulása után?

A hvg.hu elérte, hogy megismerhesse az úgynevezett „kétezres”, azaz nem nyilvános kormányhatározatokat, legalábbis azokat, amelyek már több mint tíz évvel ezelőttiek. Az egyik ilyen, 2012-ben született dokumentumban feladatul szabta Orbán Viktor, hogy vizsgálják meg az egyes cégekre már kivetett válságadók kiterjesztését a gazdag magánemberekre. Akkoriban tervezték az állami gépjármű-kereskedő – egykori nevén: Merkur – feltámasztását is. De szóba került az embereit gyakran kirúgó vállalatok büntetőadója, vagy az EU-s pénzek elosztóinak számonkérhetősége is. A tervek döntő többségéből végül nem lett semmi.

Papíron ugyanannyit költött a Fidesz a kampányra, mint az ellenzék – a teljes kép azonban más

Bár nem látják el az eredeti funkciójukat – a pártok támogatásának átláthatóvá tételét –, néhány érdekességet azért feltárnak a most megjelent pártmérlegek.

Bajnai csőbe húzása a később meghamisított felvétellel

Egy nemzetbiztonsági szakszolgálat által készített szakvéleményből következtetni lehet arra, ki készíthette titokban azokat a hangfelvételeket, amelyeket meghamisítva aztán Karácsony Gergelyt próbálta lejáratni a kormányközeli sajtó. Ennek ellenére a Bajnai Gordon feljelentése alapján, a titkos lehallgatás ügyében indult nyomozást felfüggesztették, és a benne érintett üzletembert – egy Budapesten élő orosz milliárdos jobbkezét, aki Orbán Viktor vejével is üzletelt – sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták meg – derül ki a HVG360 által megszerzett nyomozati iratokból.

Novák Katalin, Orbán Viktor és Szijjártó Péter akár családi nyaralásra is utazhat honvédségi repülőgéppel

Az elmúlt években a magyar politikai felső vezetők és elöljárók körében jelentősen megnövekedett a különjáratú repülőgépekkel bonyolított hivatali utak száma. Az emelkedő trend mögött a világpolitika történései és az ezzel járó diplomáciai csúcsforgalom áll, ám ezzel párhuzamosan a téma jogi szabályozása is megengedőbbé vált.

Az ügyészségnek most már papírja van arról, hogy egy politikailag kényes ügyben slendriánul végezte a munkáját

Újra nyomoznia kell az ügyészségnek Orbán Viktor olaszországi magánútja miatt, amire márciusban a honvédség repülője vitte el. Hadházy Ákos feljelentését az ügyészség elutasította, ezért a bíróságtól felülvizsgálatot kért. A bíróság pedig új nyomozást rendelt el. A független országgyűlési képviselő szerint most már papírja van az ügyészségnek arról, hogy egy politikailag kényes ügyben nem nyomoztak elég alaposan.
Találatok: [1448]  Oldalak:   <<  <  5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   >  >>