language

Személyek:

Faller Jenő highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Nyomoznak két külképviselet ingatlanügyei miatt

A brüsszeli és a bécsi magyar külképviseletet érintő ingatlanügyek miatt indult nyomozás az MTI információi szerint. A gyanú az egyik esetben sikkasztás, a másikban hűtlen kezelés. Az ügyekben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést.

A rejtélyes tíz hétre koncentrálnak a moszkvai ügylet nyomozói

Új szakaszához érkezett a moszkvai ingatlanügy nyomozása az [origo] információi szerint, miután az ügyészség azonosított egy két és fél hónapos időszakot, amely kulcsfontosságú a gyanú szerint sokmilliárdos kárt okozó ügy megértéséhez.

A buzgó követ, a precíz államtitkár és a sodródó igazgató a moszkvai ügy főszereplői

Kézzel áthúzott, több milliárd forint elkótyavetyéléséről szóló államtitkári panasz, senkinek fel nem tűnő, érthetetlen százmilliós és milliárdos kincstári átutalások is szerepelnek abban a zavaros ingatlanügyben, amely miatt kedden őrizetbe vették a korábbi moszkvai nagykövetet, az egykori külügyi államtitkárt és az állami vagyonkezelő korábbi vezetőjét.
Találatok: [3]  Oldalak:   1