language

Intézmények:

Környezetvédelmi Minisztérium highlight_off

Lapok:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

SZDSZ-szakértőt alkalmazott a környezetvédelmi tárca

A Környezetvédelmi Minisztérium tavaly nyáron 64 millió forintos megbízást adott meghívásos pályázaton egy olyan cégnek, amelynek ügyvezetője, Dávid Tamás, aki az SZDSZ Korszakváltás című programjának megalkotásában közreműködött. Dávid Tamás közölte: az SZDSZ programjának kidolgozásában magánemberként vett részt, cége pedig több hasonló, külföldi megbízást kapott már.

Már kétmilliárd forintot keresnek a KGI volt vezetőin

A Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) megbízott főigazgatója eljuttatta a Legfőbb Ügyészségre az intézmény korábbi vezetői és több munkatársa elleni följelentését.

Pepó Pál tagadja, hogy jogtalanul ítélt volna oda pályázati pénzeket

Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának ellenőrzési albizottsága meghallgatta Pepó Pál környezetvédelmi minisztert a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) pályázatainak elbírálásáról. Az ülés érdemi vita nélkül zajlott, mivel a képviselőknek nem volt elég idejük áttanulmányozni a minisztérium által benyújtott anyagot. Kérdéseikre pedig Pepó Pál nem adott kimerítő választ.

Denevérekre és halakra is tellett Pepó saját keretéből

A jövő héten összehívják az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának ellenőrzési albizottságát, amely a sportlétesítmények környezetvédelmi támogatásával, illetve a nemzeti parkok területvásárlásainak ügyével, Torgyán József földművelésügyi miniszter ezzel kapcsolatos álláspontjának felülvizsgálatával is foglalkozik.

Pepó a Környezetvédelmi és a Földművelésügyi Minisztérium pénzén búzát nemesít

Pepó Pál pályázott és nyert. A környezetvédelmi miniszter pályázaton nyert pénzt a Földművelésügyi Minisztériumtól búzanemesítéshez. A kötelező önrészt pedig a Környezetvédelmi Minisztérium egyik cége adta, amelynek az élére Pepó Pál saját kabinetfőnökét nevezte ki. Így tehát a miniszter nevén futó kísérletekhez a Környezetvédelmi és a Földművelésügyi Minisztérium adta össze a pénzt.

Baja - kontra Napi Magyarország

Baja Ferenc szocialista politikus személyiségét sértő valótlan állítások miatt a Napi Magyarország című napilap továbbá Illés Zoltán fideszes, illetve Molnár Róbert kisgazda országgyűlési képviselő ellen indított pert, amely csütörtökön kezdődött meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Találatok: [8]  Oldalak:   1