language

Lapok:

Személyek:

Papcsák Ferenc highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Papcsák Ferenc

Papcsák Ferenc (Nyíregyháza, 1966. február 19. –) magyar ügyvéd, politikus. 2002 és 2006 között, valamint 2010-től fideszes országgyűlési képviselő. 2010 júniusa és novembere között elszámoltatási biztos. 2010 októberétől 2014 októberéig Zugló polgármestere volt. Az utóbbi időben ügyvédként állami megbízásokat nyer el.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Perel az LMP a papcsákos adatokért

Polgári pert indít az LMP, hogy megtudja, mi áll abban a közvéleménykutatásban, amelyet arról készítettek, mennyire elégedettek a zuglóak az önkormányzat munkájával. Egy rövidített verziót ugyan megkaptak, de abban épp az nem volt benne, mit gondolnak a helyiek a polgármesterről, Papcsák Ferencről.

Csendben nézi a tanácsadásokon háborgó Fidesz a zuglói szerződéseket

Bár korábban épp fideszes politikusok támadták leghevesebben az önkormányzati tanácsadói szerződéseket, a saját párttársaikkal kötött zuglói megállapodásokat nem tartják kifogásolhatónak.

Százezreket fizet volt fideszes képviselők tanácsaiért Zugló

Kommunikációs, jogi és oktatási tanácsadói szerződéseket kötött a zuglói önkormányzat hat korábbi helyi fideszes képviselővel - állítja Várnai László helyi LMP-s képviselő. Az [origo]-nak az egyik volt fideszes megerősítette, hogy alig két hónapja létező cége kapott ilyen megbízást a Papcsák Ferenc korábbi elszámolási kormánybiztos által vezetett önkormányzattól.

Állt már állami célkeresztben az elszámoltatási kormánybiztos

Papcsák Ferenc, a vasárnap kinevezett, elszámoltatásért felelős kormánybiztos nyolc évvel ezelőtt maga is az elszámoltatottak közé tartozott, amikor a Medgyessy-kormány közpénzügyi államtitkára, Keller László állt neki ellenőrizni a közpénzek elköltését.

Vádemelési javaslat a volt MeH-államtitkár ellen

A jövő héten vádemelési javaslattal zárja le a rendőrség a Millenáris-ügyben folyó nyomozást, ahol Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkára és a Kht. exügyvezetője a gyanúsított. Az Informatikai Kormánybiztosság ügyében folytatott nyomozásban pedig azért nincs még vádemelési javaslat, mert az egyik érintett jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, ezért az ügyészségi nyomozóhivatal jogosult eljárni. Az Orbán-kormányhoz kötödő ügyekben - a kisgazdáékat leszámítva - most történt az első vádemelési javaslat.
Találatok: [7]  Oldalak:   1