language

Lapok:

Személyek:

Pintér Sándor highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Pintér Sándor

Pintér Sándor (Budapest, 1948. július 3. –) magyar nyugállományú rendőr vezérezredes, jogász, politikus. 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány, 1998-2002 között, valamint 2010-től belügyminiszter. 2018-tól nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 5. legbefolyásosabb személye.

Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.


1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, amely tisztséget öt éven keresztül viselt. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Nyrt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett. 1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök meghívta új kormányába belügyminiszternek, ekkor az OTP-ben betöltött tisztségeiről lemondott. Belügyminiszteri pozícióját a ciklus 2002-es befejeztéig viselte. 2002-ben visszatért a gazdasági életbe, különböző más őrző-védő cégekben rendelkezett 2010-ig jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, illetve tulajdonosa volt. 2004-ben ismét az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának lett tagja. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték. Előtte eladta összes gazdasági érdekeltségét. 2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is. (Wikipédia)

A 2022-ben megalakuló ötödik Orbán-kormányban a Pintér vezette Belügyminisztérium irányítása alá került az egészségügy és a köznevelés is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Régi társaknál kötött ki Pintér egykori cégbirodalma

Az elmúlt évek közbeszerzésein nagy sikerrel szerepelt Pintér Sándor egykori biztonsági cége, amely néhány hónappal ezelőtt olyan emberek tulajdonába került, akik több szálon kötődnek a belügyminiszterhez. Társak voltak vele és családtagjaival több cégben, egyikük pedig a szomszédja is volt egy időben.

Egy halom aranyékszer és 310 millió kölcsönbe

Nyilvánosak az országgyűlési képviselők és a kormánytagok 2013-as vagyonnyilatkozatai. Németh Lászlóné bukta a Toyotáját, Rogán Antal festményt vett, Pintér Sándor pedig 310 millió forintot adott kölcsön valakinek. Martonyi Jánosnak még mindig megvannak a drága porcelánjai, de Gyurcsányra rájár a rúd: tíz millóval kevesebbet keresett, mint 2012-ben.

Pintér Sándor nélkül csak úgy dől a pénz

A kormányváltás óta 50 százalékkal nőtt a bevétele a Civil Biztonsági Szolgálatnak, Pintér Sándor korábbi cégének. A néhány évvel ezelőtt még panelban lakó bizalmi embere által megvásárolt CBSZ 856 millió forintot kap a Pécsi Tudományegyetemtől, de a médiahatóságnál is befutottak, és érik az újabb nagy üzlet, a vízművek védelme.

Bezárják az aranybányát Budapest szívében

Néhány hónapon belül eltűnhet mostani helyéről a legendás józsefvárosi piac, ugyanis a kerület és a Nemzeti Vagyonkezelő megelégelte az árusokat. Az 1993 óta működő, nagyon népszerű, de legalább olyan hírhedt piacot évek óta be akarják zárni, de eddig soha nem sikerült. Pedig baj mindig volt vele, és a legendák szerint még Pintér Sándor szívét is megdobogtatta.

Köveket gördítenek a mutyizó köztisztviselők elé

Magáncégtől államihoz, államitól magánba. Az ilyen állásváltások esetén könnyen felmerül a gyanú, hogy az állásváltó kedvezni próbál egykori vagy jövőbeli cégének. Ezt hívják forgóajtózásnak. A kormány most azzal csökkentené a korrupciós kockázatot, hogy bejelentési kötelezettséget írna elő. A szakszervezet ostobaságról beszél.

Versenytárs nélkül nyert újabb közbeszerzést Pintér egykori cége

Újabb értékes, 120 millió forintos közbeszerzést nyert el Pintér Sándor belügyminiszter egykori vállalata, a Civil Biztonsági Szolgálat. A cég egyedüli pályázóként kapott három évre szóló őrzési megbízást az FGSZ Földgázszállító Zrt.-től, amely nyáron a belügyminiszter egy másik korábbi érdekeltségével is szerződést kötött.

Pintér szelleme hajtja a száguldó birodalmat

Céltudatosan tart a piacvezető pozíció felé a Pintér Sándor belügyminiszter által épített cégbirodalom, sőt, Pintér tavalyi távozása óta még inkább rákapcsoltak. Hosszú út vezetett odáig, hogy a CBSZ megkerülhetetlen biztonsági céggé váljon. Mennyit számított ebben, hogy Pintér ügyesen bánik az emberekkel, hogy szereti a fegyelmezett munkát és ügyesen válogatta meg munkatársait?

Új terepen is állami megbízásokat szerzett Pintér Sándor egykori cégcsoportja

Az őrzés-védelmi megbízások után más jellegű állami munkákat is elnyertek olyan cégek, amelyek Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cégcsoportjához tartoznak. Az egyik cég műholdas járműkövetésre kapott állami megbízásokat, egy másik pedig tűzvédelmi rendszert szerel és táblákat javít az autópályákon.

Versenytársak nélkül nyert újabb állami megbízást Pintér Sándor korábbi cége

Újabb közbeszerzést nyert meg a jelenlegi belügyminiszter, Pintér Sándor korábbi cége, a Civil Biztonsági Szolgálat és egy vele induló másik vállalkozás. A CBSZ és a Sped-Ker-Trans egyedüliként tett ajánlatot az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) ajánlatkérésére, amelyen csak az intézet által felkért cégek indulhattak.

Titkos állami megbízásokon kaszáló cég tűnt fel a gyanúsított helyettes államtitkár mögött

Milliárdos állami megbízásokat nyert el titokban az elmúlt években az a cég, amelynek az ügyészség szerint köze van Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes államtitkárának vesztegetés miatti meggyanúsításához.
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>