language

Lapok:

Intézmények:

TV2 (televízió) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

TV2 (televízió)

1997 óta sugárzó, országos kereskedelmi tv csatorna. A TV2 a TV2 csoport tagja, ide tartozik pl a Spíler TV, Super TV2 és a FEM3 is. Eredeti tulajdonosa a német ProSiebenSat.1 Media SE volt. 2013-ban a TV2 vezérigazgatója, Simon Zsolt felvásárolta a csatornát Yvonne Dedrick-kel, a TV2 gazdasági igazgatójával karöltve. Ekkor módosult a neve TV2 Média Csoport Kft.-re. 2016 januárjában a TV2 Média Csoportot Andy Vajna filmügyi kormánybiztos vásárolta meg, innentől datálódik az, hogy a TV2 csatorna nyíltan kormányközelivé vált. 2016 óta Dirk Gergens a vezérigazgató. 2017-ben a hatékonyabb működés érdekében a TV2 Média Csoport Kft. és a 100%-os tulajdonában álló INTERAKTÍV Kft. összeolvadásával, általános jogutódként jött létre a TV2 Média Csoport Zrt. A Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét 2019-ben bekövetkezett haláláig Andy Vajna, a Csoport tulajdonosa töltötte be, azóta a Mészáros Lőrinchez köthető Vaszily Miklós vezeti a csatornát.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A TV2 nem kapott tájékoztatást Berki Krisztián rendőrségi ügyeiről

A TV2 műsorvezetője ellen a VI. kerületi rendőrkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya is nyomozást folytat több millió forintos csalás és sikkasztás vádjával. A mifocink.com riportere arról érdeklődött, hogy a TV2 miért bízott új műsort Berki Krisztiánra, mikor korábban Damu Rolandtól rendőrségi ügyeire hivatkozva távoldott el.

A köztévén még fut a jogsértőnek ítélt kormányhirdetés

Habár kedden a bíróság jogsértőnek ítélte, hogy a kormány azzal a szlogennel kampányol, mint a Fidesz, a köztévében szerda reggel is sugároztak egy olyan kormányhirdetést, amelyben a "Magyarország jobban teljesít" jelmondat szerepelt. A szlogen továbbra is megtalálható a kormany.hu oldalon is.

Jogsértő volt a TV2-s "jobban teljesít" kormánykampány

A Kúria felülbírálta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, és jogsértőnek ítélte a TV2-n sugárzott kormányzati kampányt, mert az nagyon hasonlít a Fidesz hirdetéseire. A Kormányzati Információs Központ közölte: tiszteletben tartja a döntést, és nem használja többet a Magyarország jobban teljesít szlogent.

A Nemzeti Választási Bizottságnak nincs baja a rezsikampánnyal

A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésén elutasította azt a beadványt, amelyben Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke és Braun Róbert, az MSZP országos választmányi tagja a TV2-n futó rezsihirdetéseket kifogásolták.

Meg kell mutatni a TV2 és az RTL szerződését

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, mindenki számára megismerhető a TV2 és az RTL Klub frekvenciahasználati szerződése, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsával kötöttek.
Találatok: [7]  Oldalak:   1