language

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off

Kulcsszavak:

útépítés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A Borkai-érában taroló győri cég Dézsi polgármestersége alatt is ugyanúgy arat

Nyugaton a helyzet változatlan: Győrben ismét ugyanaz a cégcsoport nyerte el a közvilágítással kapcsolatos keretszerződést, mint korábban. A most alvállalkozóként megjelentő Vill-Korr Hungária Kft. évekkel ezelőtt arról lett híres, hogy szintén alvállalkozóként segítette ki Tiborcz István új cégét, az Eliost egy közvilágítási tenderen. A kft. tulajdonosa a Gasztonyi család, amelynek egyik tagjáról, Gasztonyi Lászlóról elterjedt, hogy gyakori vendég volt Borkai Zsolt ex-polgármester nem éppen keresztényi kiruccanásain. Dézsi Csaba korábban azzal védekezett, hogy a cég(ek) által elnyert kétes hírű közbeszerzések még Borkaihoz kapcsolódnak.

Magyar csoda: tojástermelő és adószakértő is jelentkezett a kerékpárút építésére

„Leleményes nép a magyar” – tartja a mondás, még akkor is, ha ez gyakran a kiskapuk megtalálásában és kihasználásában merül ki. Úgy tűnik, most épp a mikro-, kis- és középvállalkozásokat ösztönző, uniós forrásból biztosított támogatás lett az áldozat. A hírhedtté vált zsadányi bicikliút befejezésére ugyanis összesen több mint 30 ajánlattevő jelentkezett be, köztük sok olyan vállalkozó is – például állattenyésztő, adószakértő vagy informatikus –, akik vélhetően csak a kkv-nak járó uniós támogatást szerették volna lehívni. Ez sikerült is nekik: 29-en megkapták az igényelt 600 ezer forintot. Így a kerékpárút összesen 32 millió forintjába került az EU-nak, miután az építkezés 15 milliót, a támogatások viszont 17,4 millió forintot emésztettek fel.

Potom 42 millióba került, hogy az „Érik a szőlő” szóljon a 37-es főút egy szakaszán

Az útszakaszt már tavaly átadták, de csak most derült ki, hogy mennyivel dobta meg a 37-es főút fejlesztésének költségeit az az elképzelés, hogy zenéljen az útburkolat, amikor végighajtanak rajta. Az uniós közbeszerzési értesítőbe feltöltött dokumentum szerint 42,4 millió forintos pluszkiadást jelentett ez a korábban nem tervezett munka. A kivitelező Szíjj László cége, a Duna Aszfalt volt. Magyarországon egyébként ez a második út, ami zenél.

Másodjára is lesöpörte a rendőrség az asztalról az érdi csatorna-projektre beszedett lakossági pénzek ügyét

Megszüntette a rendőrség a 34 milliárdos érdi csatorna-projekt ügyében sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást. Már másodszor söpri le az asztalról a legalább 25 civil által tett feljelentéseket a nyomozóhatóság. A civilek azt a pénzt szeretnék visszaszerezni, amit arra a csatornázásra fizettek be, amit végül állami és uniós támogatásból valósítottak meg. A lakosok ismét panaszt nyújtottak be, a büntetőeljárás sorsáról az ügyészség dönt.

Feljelentés lett a polgármester strandján uniós pénzből épült százmilliós fapallókból

„A beruházások nem a közösségi érdekeket, hanem a magánérdekeket szolgálják” – ezt állapította meg Integritás Hatóság, miután több projektet is megvizsgált Szálkán. A három, összesen bő 300 millió forintos uniós beruházásból kettőt tavaly áprilisi cikkünkben bemutattunk: akkor civilek jelezték, nem jó irányba mutatnak a fejlesztések.

Ismét elmeszelték Mészáros Lőrinc családi cégét az érdi „fehér út” ügyében

28 tulajdonos hozzájárulása nélkül épített illegálisan utat részben természetvédelmi területen Érd és Sóskút között a Mészáros Lőrinc családja által tulajdonolt cég alvállalkozója – értesült az Átlátszó. A kormányhivatal a legújabb döntésével elmarasztalta az Orbán Viktorhoz közel álló oligarcha családi cégét és alvállalkozóját. A határozat kimondja, hogy az érdi köznevelési centrum építési törmelékéből építették az utat, a kezeletlen hulladék lerakása pedig jogszabályi tilalomba ütközik. A kivitelezők a döntést nem hagyják annyiban, a „fehér út” ügye a bíróságon folytatódik tovább.

Bontják az uniós pénzből épült kalandparkot Hatvanban: 1 biciklis használta az utolsó 4 évben

Hat év után visszatértünk a Zagyva folyó partjára, hogy megnézzük, mi maradt Hatvanban a kerékpáros kalandparkból, ami az uniós pénzek helytelen elköltésének iskolapéldája Magyarországon. Tavaly ősszel úgy döntöttek a városvezetők, hogy a rájuk maradt mementót eltüntetik, mert teljesen értelmetlen tovább működtetni. A kalandpark nettó 140 millió forintból épült, a fennállása alatt 55 ember használta, vagyis egy-egy kerékpáros 2,5 millió forintba került az uniós adófizetőknek. A fenntartási időszak 2021. július 6-áig tartott, ezután még egy évig húzta az objektum, de 2022 őszén végleg lelakatolták. A városban még el sem takarították a maradványait, de már tervezik az új bringaparkot. Videóriport.

Mészárosék cége beperelte a Pest Megyei Kormányhivatalt a „fehér út” ügyében

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. bíróság előtt támadta meg a Pest Megyei Kormányhivatal egyik elmarasztaló határozatát. A hivatal útügyi hatósága korábban arra kötelezte a céget, hogy az Érd és Sóskút között létrehozott, az építési hulladék színe alapján „fehér út”-nak nevezett utat zárja le, és az eredeti állapotot állítsa helyre. A rendőrség ugyanakkor továbbra is felderítési szakaszban, ismeretlen tettes ellen nyomoz hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

Fejtörést okozott a falu erős embereinek az Átlátszó érdeklődése, felhívták a Fideszt

Az önkormányzati képviselő és a polgármester az ügyben érintett vállalkozónak, a vállalkozó a Fidesz-központnak jelentette, hogy az Átlátszó megkérdezte: miért újították fel közpénzből a vállalkozó farmjához vezető utat? A számlagyáras ügyben készült lehallgatási jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogyan irányítja a pályázati pénzeket Pest megyében Bajor Gergő, Rétvári Bence fideszes képviselő jobbkeze.

Pályázati pénzből újítottak fel egy magánfarmhoz vezető utat, ami Seszták volt üzlettársának cégéé

A polgármester a veszélyhelyzet ideje alatt egyszemélyben döntött a Széppataki út 600 méteres szakaszának leaszfaltozásáról. Az út végén található farm Seszták Miklós egykori üzlettársának cégéé. A település vezetője szerint azért volt szükség az út felújítására, mert ezzel segíti az önkormányzat a munkahelyteremtést.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>