language

Akták:

Jobbikos plakátolás Simicska felületein highlight_off
Paks II highlight_off

Jobbikos plakátolás Simicska felületein

Jobbikos plakátolás Simicska felületein

2017 áprilisában a Jobbik egy Fidesz ellenes plakátkampányt indított a Simicska Lajoshoz köthető Publimont Kft. és a Mahir Cityposter Kft. felületein. A párt eleinte kb. 2000 kihelyezett óriásplakátról beszélt, ugyanakkor arra hivatkozva, hogy az nem közérdekű adat, nem hozta nyilvánosságra a plakátkampány költségeit. Júniusban pontosítottak és közzétették, hogy áprilisban 2468, májusban 2470, júniusban pedig 2498 óriásplakátot használtak, ellentmondva a korábban bevallott kb. 2000 plakátnak. Az adatokból az is kiderül, hogy óriásplakátok mellett más hirdetési felületeket használtak, 312-300-296 citylightot, 292-257-283 dupla citylightot és 303-304-306 hirdetőoszlopot.


Reklámszakemberek becslése szerint mindez közel 2.5 milliárd forintba kerülhet piaci áron. Eközben a NAV is elkezdett vizsgálódni Simicska Lajos cégeinél, azt gyanítva, hogy kevesebb plakátot vallottak be, mint amennyit tényleg a Jobbik kampányához használtak körülbelül 100 millió forint áfahiányt okozva ezzel. A vizsgálat kezdeti stádiumában nem talált tényleges kifizetésre utaló számlákat sem. . Továbbá felmerült a tiltott kampány és pártfinanszírozás gyanúja is.


Később a Jobbik egy közleményében kijelentette, hogy az áprilisi plakátkampány 27 359 917 forintba, a májusi 26 797 472 forintba került, nem számítva a rongálás költségeit. Más Jobbikos forrásból származó elszámolás alapján a pártegy hónapra pedig 6000 forintot fizetet egy plakátért, miközben az LMP havi 80 ezer forintot fizetett az óriásplakátokért.


A plakátkampány finanszírozása sem világos. A Jobbik több képviselője is azt mondta, hogy 150 millió forint hitelt vettek fel, majd később Jakab Péter szóvivő közölte, hogy egyrészt megtakarításból, részben pedig folyószámlahitelből finanszírozták a kampányt. A párt semmilyen hivatalos információt nem közölt a hitel részleteiről.

A plakátkampány odáig fajult, hogy a Fidesz először a választási törvény módosításával próbálkozott, majd mikor az elbukott , kikerülve a kétharmadot, bevezette a plakáttörvényt, amelyben megtiltja, hogy politikai pártoknak a kampányidőszakon kívüli plakátozást. A törvény nem vonatkozik a kormányzati kommunikációra, amin keresztül a kormány a évek óta több tízmilliárd forintokat költ el propaganda célokra.

 

Bár a Jobbik tagadta, hogy köze lenne hozzá, a törvény hatályba lépését követően újabb, a párt üzeneteire rímelő plakátok kerültek ki a Mahir felületeire a nyár folyamán. Lázár János augusztusban elrendelte, a kormányhivatalok írják össze az összes köztéri felületet.

 

2017. decemberében az ÁSZ jelentéstervezete megállapította: törvény szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe, vagy rendel meg szolgáltatásokat. A törvény arról is rendelkezik, hogy a tiltott támogatás mértékét az ÁSZ állapítja meg, amelyet a párt az ÁSZ felhívásától számított 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti. (A pártok ellenőrzéséről és a tiltott támogatás megállapításáról itt olvashat részletesen.) A Jobbik szerint az ÁSz politikai nyomásgyakorlást hajt végre, érdemi vizsgálat nélkül hozott ítéletet.

 

Az Ász jelentéstervezete

A szerződések a Jobbik és a Simicska-féle plakátcégek között

Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A 12,5 milliárdos szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít Magyarország számára a beruházáshoz, az országgyűlés utólag, 2014 februárjában, a megállapodás részleteinek ismerete nélkül fogadta el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Energiaklub a szerződés háttéranyagainak megismerésére vonatkozó közérdekű adatigénylését azzal utasította el, hogy a kért adatok az orosz-magyar megállapodás előkészítését szolgálták, ezért titkosak. 2015 márciusában az Országgyűlés meg is szavazta azt a törvényjavaslatot, ami 30 évre titkosítaná a paksi bővítés szerződéseit. Az Alkotmánybíróság 2021-ben, hat évvel a törvény megszavazása után mondta ki, hogy a titkosítás nem alaptörvény-ellenes. Korábban azonban a titokfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a mindenre kiterjedő titkosítás nem indokolt, valószínűsíthetően ezért ígérte 2017 tavaszán a kormány a titkosítás enyhítését –  ugyanaz év őszén végül a Közérdekvédelmi Központ hozta nyilvánosságra a beruházás előkészítése során kötött szerződéseket.  

Az Európai Bizottság jelezte, hogy Brüsszel közbeszerzési szempontból vizsgálja az üzletet, mivel a magyar állam tender kiírása nélkül ítélte oda a kivetelezés jogát az orosz állam atomenergatikai iparát irányító Roszatom óriásvállalatnak. 2017. elején az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése.

Bár a létesítési engedélyt csak 2022 nyarán kapta meg a beruházás, a kormányközeli körök már bőven profitálhattak belőle. Mészáros Lőrinc családi érdekeltségei – a Mészáros és Mészáros Kft, illetve a Fejér B.Á.L. Zrt – mellett a West Hungária Bau, a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Zrt, a 4iG és a New Land Media is sikeresen szerepelt a Paks II. Zrt. tenderein.

A beruházás várható befejezése folyamatos csúszásban van – a kormány 2014-ben 2023-as átadást ígért, azóta már egyre valószínűbb, hogy 2030 előtt nem készülnek el az új atomblokkok. A Népszava számításai szerint a szerződés szerinti 4500 milliárd forinthoz 2032-től további 1787 milliárd adódna Paks I. leszerelési költségei miatt. 


A PAKS-II Zrt. szerződései, amit a Közérdekvédelmi Központ hozott nyilvánosságra (2017.09.13)

A Roszatom paksi szerződései (Direkt36)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Beindítják a fideszes gépezetet Simicskáék ellen

Tavaly ősszel azzal számoltak a Fidesz vezetésében, hogy Simicska Lajos előállhat egy olyan információval, ami politikailag akár meg is semmisítheti Orbán Viktort. Mivel ez eddig nem történt meg, úgy gondolják, hogy már nem is fog, bár továbbra sem zárják ki, hogy a kormányfő egykori kollégiumi szobatársának lehetnek olyan felvételei, amelyek rendkívül kellemetlenül érinthetik a miniszterelnököt. A Fidesz vezetését meglepte, hogy Simicska nyíltan beállt a Jobbik mögé, de örülnek neki, és már izzítják a médiagépezetüket, hogy kijöjjenek néhány sztorival a korábbi csúcsoligarcha fiáról.
Találatok: [1]  Oldalak:   1