language

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off

Akták:

Paks II highlight_off

Paks II

Paks II

Magyarország és Oroszország 2014 januárjában nagy port kavaró megállapodást írt alá a paksi atomerőmű bővítéséről. A 12,5 milliárdos szerződést, amely szerint 2014 és 2025 között az orosz állam 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít Magyarország számára a beruházáshoz, az országgyűlés utólag, 2014 februárjában, a megállapodás részleteinek ismerete nélkül fogadta el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Energiaklub a szerződés háttéranyagainak megismerésére vonatkozó közérdekű adatigénylését azzal utasította el, hogy a kért adatok az orosz-magyar megállapodás előkészítését szolgálták, ezért titkosak. 2015 márciusában az Országgyűlés meg is szavazta azt a törvényjavaslatot, ami 30 évre titkosítaná a paksi bővítés szerződéseit. Az Alkotmánybíróság 2021-ben, hat évvel a törvény megszavazása után mondta ki, hogy a titkosítás nem alaptörvény-ellenes. Korábban azonban a titokfelügyeleti eljárás megállapította, hogy a mindenre kiterjedő titkosítás nem indokolt, valószínűsíthetően ezért ígérte 2017 tavaszán a kormány a titkosítás enyhítését –  ugyanaz év őszén végül a Közérdekvédelmi Központ hozta nyilvánosságra a beruházás előkészítése során kötött szerződéseket.  

Az Európai Bizottság jelezte, hogy Brüsszel közbeszerzési szempontból vizsgálja az üzletet, mivel a magyar állam tender kiírása nélkül ítélte oda a kivetelezés jogát az orosz állam atomenergatikai iparát irányító Roszatom óriásvállalatnak. 2017. elején az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése.

Bár a létesítési engedélyt csak 2022 nyarán kapta meg a beruházás, a kormányközeli körök már bőven profitálhattak belőle. Mészáros Lőrinc családi érdekeltségei – a Mészáros és Mészáros Kft, illetve a Fejér B.Á.L. Zrt – mellett a West Hungária Bau, a Szíjj László-féle Duna Aszfalt Zrt, a 4iG és a New Land Media is sikeresen szerepelt a Paks II. Zrt. tenderein.

A beruházás várható befejezése folyamatos csúszásban van – a kormány 2014-ben 2023-as átadást ígért, azóta már egyre valószínűbb, hogy 2030 előtt nem készülnek el az új atomblokkok. A Népszava számításai szerint a szerződés szerinti 4500 milliárd forinthoz 2032-től további 1787 milliárd adódna Paks I. leszerelési költségei miatt. 


A PAKS-II Zrt. szerződései, amit a Közérdekvédelmi Központ hozott nyilvánosságra (2017.09.13)

A Roszatom paksi szerződései (Direkt36)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [60]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

A kormány számolatlanul költi a milliárdokat, hogy jó hazafiként szeressük az akkugyárakat

Gondosan felépített kormányhű hálózat igyekszik blokkolni a környezetvédelemben mértékadó szakértői és civil hangokat, és próbál megágyazni az orbáni iparpolitikának.

Kémek, bizniszek, bűnözők: amikor Orbánék az oroszoknak kedveztek a nyugati érdekek helyett

Bár az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány tagjai hirtelen elkezdték nyugati, NATO-s elkötelezettségüket hangoztatni, az elmúlt tizenkét évben számos olyan kormányzati döntés volt, amellyel Vlagyimir Putyin Oroszországát segítették. Ezek különösen szembeötlőek voltak akkor, amikor a kormány olyan helyzetekben is Putyinéknak kedvezett, amelyekben Oroszország törekvései egyértelműen ütköztek Magyarország NATO-s és EU-s szövetségeseinek, vagy éppen magyar gazdasági szereplőknek, sőt a magyar államnak az érdekeivel.

Kinevezték kilenc évre az Országos Atomenergia Hivatal elnökét

Kádár Andrea Beatrix korábbi energiapolitikai helyettes államtitkár lett az, aki már szeptember végén az Országos Atomenergia Hivatal élére került. Mostantól azonban egészen más a jogállása. Független a következő kormányoktól.

Atombiztos posztok: nem semmi káderkeringőt vezényelt le Orbán pár nap alatt

A mindenkori kormánytól független, a mostanihoz viszont nagyon is kötődő vezéreket kapott a napokban az atomhivatal és a koncessziós hatóság. Orbán Viktor az MVM élén is cserét kért, hogy az energetikai óriást még a választások előtt új pályára állítsák.

Paks II. engedélyezése csúszik, és ezzel még jól is járhat az ország

Magyarország áramellátását az sem lehetetlenítené el, ha nem épülne új atomerőmű. Mivel a Paks II. csúszik, komoly szándék mutatkozik a Paks I. élettartam-hosszabbítására, ami a leggazdaságosabb megoldás. Nem meglepő, hogy az orosz terveket nehéz engedélyeztetni az EU-ban, Finnországban a Paks II. Zrt. ottani megfelelője ugyanígy kínlódik.

Súlyos belső konfliktusokkal a színfalak mögött érik az eddigi legfontosabb döntés Paks2-ről

A kormány tavaly év végén kezdte el kidolgozni az új koncepciót, amelynek lényege, hogy az OAH kikerül az ITM és a kormány alól, és az Országgyűlésnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. A kormány szerint ez az OAH függetlenségét erősítené, ugyanakkor az átalakítás elvenné a következő kormányok lehetőségét attól, hogy ugyanolyan befolyást és ellenőrzést gyakoroljanak a hivatal fölött, mint a mostani kormányzat. A koncepcióba bekerült egy olyan elem is, ami nem ezeknek a problémáknak a kezelésével függött össze. Ez pedig arról szólt, hogy a mostani határozatlan időre kinevezett főigazgató helyett az OAH-t az Orbán Viktor miniszterelnök által, pályázat nélkül kilenc évre kinevezett elnök irányítaná. Az elnök pozícióját a javaslat annyira megerősíti, hogy egy esetleges kormányváltás után se lehetne elmozdítani.

Mészáros Lőrincet most éppen Pakson érte utol a közpénzzápor

Mutatjuk, milyen tendert nyert ma el a miniszterelnöki jóbarát, a nemzet gázszerelője. A Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Tiborcz István volt üzlettársa érdekeltségébe tartozó West-Hungária Bau Kft. húzhatja fel a paksi atomerőmű új portáját - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A közel 3,4 milliárdos biznisz keretében ennek a két vállalkozásnak lesz a feladata az F7 jelű új portaépület teljes körű megvalósítása - beleértve ebbe a közművesítést vagy éppen a hírközlési-, tűzjelző rendszer kialakítása.

Kavicskirállyá koronázta a kormány a vállalkozót, aki szívességet tett Mészáros Lőrincnek

Az építőanyagok áremelkedésének fedősztorijával éppen most játszották át a magyar ásványvagyon jelentős részét a kormány egyik kedvenc üzletemberének, Balázs Attilának.

A paksi bővítésen híznak az oroszok, több nagy nyugati cég és a NER is

Hiányoznak még engedélyek Paks ll. megépítésére, de a kormány dolgozik a megoldáson, melyen Mészáros Lőrinc és társai már biztosan nyernek.
Találatok: [60]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>