language

Lapok:

Intézmények:

Paksi Atomerőmű Rt. highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vádemelést javasolnak Kocsis és Kapolyi ellen

Hűtlen kezelés miatt vádemelést javasol a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kocsis István, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatója és több, a céggel korábban kapcsolatban álló vállalkozó, így Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselő ellen is.

Draskovics szerint nem hallgatták meg tanúként

Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter kedden tagadta, hogy tanúként hallgatták volna meg egy 48 milliós, a paksi atomerőműnek készült tanulmány ügyében.

Tanúként hallgatták ki Draskovics Tibort

Tanúként hallgatta ki az ügyészség Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert és Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselőt hétfőn.

Már Szabadival is boltolt az MVM partnere

A Paksi Atomerőmű Zrt. az előző menedzsment idején megvásárolta és felújíttatta a város történelmi műemlékét, az Erzsébet Szállót.

Panama a Paksi Atomerőműben

170 millió forintért vásárolta meg az önkormányzattól, és 3,5 milliárd forintért újíttatja fel a város történelmi műemlékét, az Erzsébet Szállót a Paksi Atomerőmű Zrt., még az előző menedzsment idején kiválasztott alvállalkozókkal.

Százmilliót keres a harminc állami topmenedzser

Csaknem 105 millió forintos fix jövedelmet kap a legjobban fizetett harminc állami cégvezető.

Offshore borospince Pakson

Háromszáz négyzetméteres paksi borospincére tett szert a Szekvin Kft. a Dél-Dunántúli Borkultúráért Kft. (DDB) megvásárlásával 2008. augusztusában Pakson.

Óriáspanama vagy elúszott lehetőség az MVM-ügy?

Az MVM csoport részéről eljáró személyek esetében sikkasztás és hűtlen kezelés, a résztvevő külső felek oldalán orgazdaság, pénzmosás és jogosulatlan befektetési tevékenység, valamint a bűnszövetkezeti elkövetési forma gyanúját veti fel az offshore cégekhez került milliárdok ügye...

A BKV-nak is dolgozik Paks offshore hátterű alvállalkozója

A Paksi Atomerőműnek és a BKV-nak is alvállalkozója egy magyar építővállalat, amelynek egy luxemburgi, offshore hátterű cég a tulajdonosa.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>