language

Palkovics László

Palkovics László (Zalaegerszeg, 1965. február 3. –) Széchenyi-díjas magyar gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 

Politikai pályafutását megelőzően autógépész és járműgépész végzettséget szerzett. 1992 és 2014 között oktatói-tanácsadói tevékenységet végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Kecskeméti Főiskolán és a Széchenyi István Egyetemen, valamint a Knorr Bremse vállalatnál dolgozott több beosztásban.

2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára. 2016. február 6-tól átvette Czunyiné Bertalan Judittól a közoktatási feladatokat is, így az EMMI oktatásért felelős államtitkára lett. 2016. december 1-jétől a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztos.

A negyedik Orbán-kormányban (2018-2022) az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter. 2022 után, némileg csökkenő portfólióval a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetője 2022 novemberéig, amikor kompetenciacsorbítás miatt lemondott. A Fudan-beruházásért felelős kormánybiztos és a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Ezermilliárd forinttal több pénz folyt ki a tervezettnél Palkovics tárcájából

Az innovációs minisztérium kiadásai közel ezermilliárd forinttal teljesültek túl a költségvetési törvényhez képest 2021-ben.

Négy hónap alatt 55 milliót égetett el a nem is létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány

A főigazgatóra több mint 4 milliót, más tisztségviselőkre 19 milliót, jogászokra 22 milliót költött el a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány fennállása első hónapjaiban.

Korrupcióinfó: Plagizált kamutanulmányokért fizetett sok milliót egy vidéki egyetem

Hadházy Ákos szerint a Szent István Egyetemen összeollózott kamutanulmányokra ment el a pénz úgy, hogy olyan cégeket bíztak meg, melyeknek alig volt közük a tudományos élethez.

Újra a mi pénzünkön bankolhatnak az államtitkárok

Bár a kormány tavaly nyáron eltörölte a minisztériumi dolgozók folyószámla-költségtérítését, több államtitkár javadalmazásában újra megjelent ez a tétel. Az Emmi vezetői havonta ezer forintot kaptak a számlavezetési díjak ellentételezésére.
Találatok: [4]  Oldalak:   1