language

Személyek:

Nagy Róza highlight_off

Intézmények:

Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány (PADI) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Nagy Róza

Nagy Róza (Záhony, 1951 –) magyar mérnök-közgazdász, politikus. Matolcsy György bizalmi embereként tartják számon.

1991 és 1995 között a Gazdasági Versenyhivatal szakértőjeként, majd öt éven át a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara vezető közgazdászaként, közgazdasági igazgatójaként dolgozott. 2000-ben az első Orbán-kormányban a Gazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, majd 2002-ben a kis-és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár volt a Medgyessy-kormány idején a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban.2003-tól ügyvezető igazgató a Régió Projekt Kft.-nél. 2007-től 2010-ig a Hévízgyógyfürdő és a Szentes András Reumakórház Nonprofit Kft. stratégiai igazgatója, Molnár Lajos korábbi SZDSZ-es egészségügyi miniszter sógornője. Igazgatósága alatt helyi önkormányzati képviselők feljelentést tettek a kórház ellen gazdasági bűncselekmények gyanújával.2010-től a második Orbán-kormányban a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára. Kinevezése vitákat szült a kormányoldalon a hévízi kórház ügyei miatt. 2013 márciusától a Magyar Nemzeti Bank Főigazgatója 2015 novemberig. Részt vett a vitatott jegybanki alapítványok munkájában is: Nagy Róza az MNB főigazgatójaként, Fömötör Barna pedig jogi igazgatóként a törvényi rendelkezések szerint nem tölthetett volna be igazgatósági elnöki, illetve vezérigazgatói posztot a PADO Zrt.-ben. E cég ugyanis pénzügyi kiegészítő tevékenységet végez (az alapítványi vagyon befektetésével foglalkozik), működési engedélyét pedig felügyeleti hatóságként éppen az MNB-nek kell kiadnia. Később az összeférhetetlenséget mindkét vezető megszüntette.

 Egy gyermeke van: Kante Awa.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Őrült pénzosztás Matolcsy eldugott birodalmában

Jegybankosok sorát találni a pécsi földtudományi doktori iskola hallgatói között. Meg azoknak az alapítványoknak a vezetőit, amelyek biztosítják a bőkezű ösztöndíjprogram fedezetét.

Van olyan MNB-s igazgató, aki munkája mellett kilenc posztot tölt be az MNB-s alapítványoknál és cégeknél

Az RTL Klub számolta össze, kik a legnagyobb álláshalmozók a nehezen áttekinthető, közpénzből hizlalt MNB-s alapítványi- és céghálóban.

Ezt a birodalmat akarta eldugni előlünk Matolcsy

Matolcsy György és csapata mindent megpróbált, hogy kivonja az ellenőrzés alól az MNB forrásaiból létrehozott hat Pallas Athéné alapítvány és az azok által alapított öt cég működését. Volt itt egy nap alatt megszavazott „elvesztette a közvagyon jellegét” törvény, évek óta visszautasított, a végletekig elkerülni próbált közérdekű adatigénylések – de a nagy igyekezetnek, úgy tűnik, lassan vége lesz.
Találatok: [3]  Oldalak:   1