language

Kulcsszavak:

pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Kurier-jelentés: Osztrák cégek ellen is megy a kiszorítósdi Magyarországon

A kárvallottak szerint az Orbán-kormány mindent módszeresen csinál, semmit sem bíz a véletlenre. Az osztrák Európa-miniszter szerint az önkény egészen nagy holdingokat is sújt.

Falu végén kurta sportpark – elöregedő somogyi településeket szórtak meg fitneszparkokkal

A néhány száz lelkes községekben ránézésre másra is lehetne költeni, de a semmi közepén most már állami támogatásból és a falvak saját pénzéből épült új sportparkok díszelegnek.

A kormány elcsatolná minden idők legnagyobb beruházását a helyi önkormányzatoktól

Új gazdasági övezet kialakításáról szóló előterjesztés készült a Miniszterelnökségen, a neve „Duna mente Fejér megye” lenne. Az övezet része lenne az SK Innovation tervezett, 680 milliárdos akkugyára. Az onnan befolyó helyi adóbevétel így a megyéhez kerülne – amelynek fideszes vezetője az előterjesztést kezdeményezte.

Orbán mégsem vágja le az aranytaót tojó tyúkját

Csak túlszaladt valamelyik hivatalnok tolla, amikor a kulturális tao-megszüntetése mellett szinte kinyírta a kormány számára sokkal kedvesebb sporttaó-rendszert is. A kormány gyorsan korrigált. Nem csoda, tökéletes rendszert építettek ki arra, hogy közpénzeket a nyilvánosság háta mögött magánpénzzé varázsoljon, állami bevétel helyett gazdagítva a NER-közeli cégeket és közben a felcsúti fociakadémián is újabb és újabb épületek nőjjenek ki a földből.

Ezek a cégek adják az adójukat a költségvetés helyett Felcsútra

Állami cégek, Mészáros Lőrinc cégek, közbeszerzések bajnokai. Ezeket találtuk azon a birtokunkba került listán, ami összegzi, milyen cégek, kinek és mennyi sportcélú taót utaltak az elmúlt öt évben.

Nem fogja elhinni, mennyi pénzt kapott a felcsúti foci

Átláthatatlanul jutottak kétszáz milliárd forint állami adótámogatáshoz a látványcsapatsportok Magyarországon – állapítja Transparency International Magyarország most megjelent elemzése. A legnagyobb nyertese természetesen a futball és a felcsúti futballszervezetek.

Tönkremegy minden

Több bírósági eljárás is folyamatban van a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. által bérelt állami földterületek haszonbérleti pályázatával kapcsolatban. Mint arról beszámoltunk, kétszer háromezer hektárnyi földet hirdetett meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet.

Orbán aláírta: így kerüli meg a törvényt a kormány trafikügyben

Mától él az a kormányrendelet, amelynek lényege, hogy a Tabán Trafik és a BAT összefonódásával létrejövő, pályázat nélkül kizárólagosságot élvező trafikellátóba a GVH ne köthessen bele.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>