language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off

Intézmények:

Parlament highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Sosem keresett még ennyit a Kövér Lászlót reptető cég

Működésének legnagyobb árbevételét sikerült elkönyvelnie a Rogán Antal helikoptereztetéséről is ismerté vált társaságnak tavaly. Köszönhetően ez főként egy zsíros közbeszerzésnek. A miniszterelnök kabinetfőnöke mellett a házelnököt, Kövér Lászlót és delegációját is Rómába utaztató társaság a 2017-es 915 millió forint után tavaly annak több mint dupláját, 2,2 milliárdot könyvelhetett el árbevételként. A kadarkúti Fly-Coop Kft. még 2017 decemberében nyerte el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 571 millió forintos tenderét. A megállapodás részletei azonban csak 2018 áprilisában kerültek nyilvánosságra. Eszerint az Országos Vérellátó Szolgálattal kötöttek szerződést, melynek értelmében készenléti díjként havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót kap a társaság akkor is, ha egyetlen alkalommal sem szükséges felszállnia a gépeknek a kadarkúti repülőtérről.

Van, amire nem sajnálják a pénzt az Országgyűlésben

Valószínűleg a hét egyik legkülönösebb beszerzése jelent meg tegnap a Közbeszerzési Értesítőben. A victroism blog szúrta ki, hogy a “Digitalizált törvényhozási tudástár 2.” nevű uniós projekt keretében 24,3 millió forintért vásárol “1 db nagyméretű színes lapolvasó „A1+” berendezést” az Országgyűlés Hivatala.

Titokban elköltött milliárdok: még a takarítás is nemzetbiztonsági ügy

Több mint 120 esetben kaptak felmentést különböző kormányzati vagy önkormányzati hivatalok 2010 nyara óta a közbeszerzési kötelezettség alól, rendszerint nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A felmentést az Országgyűlés illetékes bizottságától kell kérni, a döntés ténye nyilvános, más azonban nem feltétlenül.

55 milliárd forint közbeszerzés nélkül, nemzetbiztonsági indokkal

56 millió forint polgárőr igazolványok készítésére - ez csak egy tétel a közbeszerzés alól nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivont közpénz-költések listáján, ahol a végösszeg 55 milliárd forintra rúg a 2010-es kormányváltás óta.

Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány

Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében merült fel még másfél éve, de ez már rég a múlté, a kormány már más szempontokat tart elsődlegesnek. A trafiktörvény legnagyobb kanyarjai röviden.

Századvég-sztori: milliárdos birodalmat épít Orbán háttérembere

Közel egymilliárd forintot keresett pár hónap leforgása alatt a Fidesz-közeli Századvég-csoport – derült ki egy októberi bírósági tárgyaláson. Ám a miniszterelnök főtanácsadójához köthető csoport nemcsak a kormány támogatását élvezi, a Fidesz-frakciónak és az MFB-nek is adnak tanácsokat, továbbá a kormányváltás óta a piacon is lendületet vettek, miután felismerték, az egészség jó befektetés. Megpróbáltuk feltérképezni a századvéges társaság szövevényes érdekeltségeit.

Közterületi pénzosztás az Orbán-korszakban

A listaáras adatok alapján korábban soha ennyire nem favorizált közterületi céget az állami szektor, mint a kormányváltás óta a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Publimontot.

Luxuskégli jár a honatyáknak

Havonta a mostaninál akár 71 ezer forinttal többet költhetnek albérletre a honatyák egy kormánypárti tervezet szerint! Jelenleg ugyanis havi 116 ezer forint lakhatási támogatás jár azoknak a képviselőknek, akik úgy nyilatkoznak, hogy nem Budapesten laknak, és azoknak is, akiknek a lakóhelyük nem esik egybe a választókerületükkel.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>