language

Kulcsszavak:

csalás highlight_off

Intézmények:

Pécsi Tudományegyetem (PTE) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Schadl-ügy: Pécsen sem találtak semmilyen szabálytalanságot

Lezárult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) az a január 19-én elindított belső vizsgálat, amit az intézmény vezetése azért rendelt el, mert a sajtóban megjelent cikkek alapján felmerült annak a gyanúja, hogy befolyásos emberek, illetve az ő ismerőseik, hozzátartozóik érdemi vizsga, sőt, néha megjelenés nélkül tudtak egy-egy tantárgyból félévet lezárni a jogi karon.

A Völner-ügy csóvája, avagy egyetem vagy birkaiskola

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar december elején letartóztatott elnöke egyetemi oktatókat vett rá, hogy jogi vizsgákat intézzenek el bizonyos NER-közeli embereknek, többek között Völner Pál rokonának, vagy Rogán Antal propagandaminiszter kabinetfőnökének. Meggyőző érvek szólnak amellett, hogy az EKINT által is elemzett Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl közfeladati helyzettel visszaélés (Btk. 306. §) és bizonyos esetekben közokirathamisítás (Btk. 342. §) bűntettére vett rá oktatókat, többek közt sok éve jogtudománnyal foglalkozó, nagy tekintélyű tanárokat.

Rogán Antal nem találja a szavakat a vizsgabotrányba keveredett munkatársa ügyében

A befolyásos emberek számára elintézett egyetemi kollokviumok további betekintést adnak a Völner Pált is lefizető fővégrehajtó korrupciós hálózatába, amely az egyelőre hallgató propagandaminiszter környezetéig ér.

Völner-botrány: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is belső vizsgálatot rendelt el

Kedden délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is bejelentette, vizsgálatot indít a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyaga miatt.

Vizsgálatot indít a pécsi egyetem a Völner-ügyben kibukott egyetemi vizsgák miatt

A Pécsi Tudományegyetem jogi karán a végrehajtói kar már letartóztatott elnöke korábban sorozatban vajazott le vizsgákat.

A pécsi egyetem vizsgálatot indít a Völner-ügyben etikai és vizsgaszabályok megsértésének gyanúja miatt

A pécsi egyetem vizsgálatot indít a Völner-ügy hétfőn nyilvánosságra került újabb fejezete miatt, melyben a 444 cikke alapján kiderült: nyomozati anyagok szerint szakmányban intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat a Völner-ügy kulcsszereplője, Schadl György. Egyebek mellett Rogán Antal kabinetfőnökének és Völner rokonának is megolajozhatta a vizsgáit. A Pécsi Tudományegyetem vizsgálatot indít az ügyben.

Pécsi egyetemi vesztegetés - Nyolc év börtönt kapott a korábbi főigazgató

Az elsőrendű vádlottat vesztegetés elfogadása, folytatólagosan elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt ítélték el.

Az ügyészség elbénázta, nem lesz felelőse a pécsi egyetemi vesztegetésnek

Megszüntette az eljárást a Győri Törvényszék keddi határozatában a pécsi egyetemi vesztegetés néven ismert perben, mert az ügyészség nem tett eleget egy tavaly szeptemberi felhívásnak.

Pécsi vesztegetés: megszólalt a volt gazdasági főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt gazdasági főigazgatója állítja, egy nem közbeszerzésre kötelezett magáncég saját építőipari beruházásáról és 70 millió forint nyereségéről beszélt Bódis Józseffel, a PTE jelenlegi rektorával azon a hangfelvételen, amelyet egy ismeretlen pénteken juttatott el több szerkesztőségnek. Imhof Gábor szombaton nyilatkozott a hvg.hu-nak.

Szabadlábon a pécsi egyetem volt gazdasági főigazgatója

Szabadlábra helyezte a Győri Törvényszék Imhof Gábort, a Pécsi Tudományegyetem egykori gazdasági főigazgatóját, akit folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás, vesztegetés és más súlyos bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>