language

Intézmények:

Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Kft. highlight_off

Kulcsszavak:

rendezvényszervezés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

El sem számoltak az előzővel, máris beleugrottunk egy újabb vizes világbajnokságba

Emlékeznek arra, amikor kiálltak a budapesti, 2017-es vizes világbajnokság szervezői és fillérre lebontva, szerződéseket megmutatva részletesen beszámoltak arról, mire mennyit költöttek?

Soha nem érhet véget: megint drágul a vizes vébé

Az Európai Unió közbeszerzési lapjában közzétett módosítás szerint a vébé megrendezéséért felelős Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. „a tartalékkereten felül további, az építési beruházás megvalósításához szükséges pótmunkákat rendel el.” Továbbá akad egy előre nem látható próbaüzem előírás is. Ezek együtt pedig azt eredményezik, hogy bizony módosítani kell a Penta Industry Kft.-vel kötött szerződést. A céggel a vonatkozó kontraktus a szinkronúszás és felkészülési létesítmények tervezése és kivitelezésére szólt. A szerződés összege 5,29 milliárd forintot tett ki, amit most 83 millió forinttal kiegészül, s így az új érték már 5,38 millió forint.
Találatok: [2]  Oldalak:   1