language

Intézmények:

K&H Equities highlight_off

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Jogerősen öt évre csökkentették Kulcsár Attila büntetését

Többrendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélték a brókerügy elsőrendű vádlottját, Kulcsár Attilát.

A Nyírfa-ügytől a Quaestor-botrányig

A Hetek által megkeresett rendőrségi és titkosszolgálati szakemberek szerint azért folyhattak a hatóságok orra előtt a brókerbotrányban megismertekhez hasonló bűncselekmények, mert az elmúlt 25 évben teljesen demoralizálódott az érdemi gazdaságvédelmi felderítés.

Vádemelés Kulcsár volt ügyfelei ellen

Hűtlen kezelés, valamint pénzmosás bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. egykori vezérigazgatója, illetve helyettese ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.

Kulcsár saját tartalékából segítette ki milliókkal ügyfeleit

A tanú, aki az 1990-es évek első felében a kormányoldal ismert alakja volt, elmondta: egy ismerőse ajánlotta neki Kulcsárt, ezért 2000-ben rábízott 30-40 millió forintot vagyonkezelés, illetve portfólió-kezelés céljából.

Kulcsár-ügy: a banki dolgozók hiába jelentették a gyanús eseteket

A Kulcsár-ügyben tanúként meghallgatott banki dolgozók szerint többen is beszéltek arról, hogy a most sikkasztással vádolt Kulcsár Attila által kötött szerződésekkel és tranzakciókkal "nincs minden rendben". Szerintük azonban hiába jelentették a pénzmosásgyanús eseteket, a rendőrség nem tett semmit.

K&H-ügy: nem Kulcsár a főszereplő

Milliárdok forogtak a K & H Bank úgynevezett technikai számláján, s ezt észlelnie kellett volna a pénzintézet back office részlege vezetőjének, a belső ellenőrzésnek, a Vigadó téri fiók vezetőjének, valamint a felügyelőbizottságnak, sőt a könyvvizsgálónak is.

Sok önvizsgálaton van túl Kerék Csaba

Megkezdődött Kerék Csaba meghallgatása a Fővárosi Bíróságon a sok milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és 20 vádlott-társa megújított perében: a Britton Kft. volt ügyvezető igazgatója részletesen válaszolt a bírói és védői kérdésekre is, és azt mondta: sok ideje volt az önvizsgálatra, és nem érzi magát bűnösnek, mindent a legjobb meggyőződése szerint tett.

Keressük a legkorruptabb magyar ügyet

A Korrupcióellenes Világnap alkalmából a K-monitor összegyűjtött néhány meghatározó ügyet az elmúlt másfél évtizedből.A felsorolt ügyekben nemcsak a téma, hanem az is közös, hogy egyiknek sem ismerjük számos fontos részletét, a szereplők valódi szerepét.

Pilótajátékos a brókercég pénzcsinálója

Meg kell ismételni az évtized bűnügyének tartott, Kulcsár Attila nevével fémjelzett brókerügy elsőfokú bírósági tárgyalását, amelyben az elsőrendű vádlottat nyolc év szabadságvesztésre ítélték. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon ízekre szedte az elsőfokú ítéletet, s új eljárást rendelt el.
Találatok: [28]  Oldalak:   1 2 3   >  >>