language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

A baloldal ismert ügyvédjéhez vezethetnek a több száz milliós bűnügy szálai

Fordulat történt a Karácsony Gergely nevével fémjelzett 99 Mozgalom félmilliárd forintos, tisztázatlan eredetű támogatása ügyében indult nyomozásban. A hírek szerint az adóhatóság munkatársai a büntetőügyben házkutatást tartottak Tordai Csaba belvárosi ügyvédi irodájában, ahol bizonyítékokat foglaltak le. Tordairól köztudott, hogy Karácsony Gergely főpolgármester egyik legfőbb bizalmasa, jogi főtanácsadója, illetve, hogy kiváló kapcsolatot ápol Bajnai Gordon volt kormányfővel.

Quaestor-ügy: két évre ítélték Tarsoly Csabát

Két év szabadságvesztésre ítélte elsőfokon Tarsoly Csabát a Kecskeméti Törvényszék – értesült a Magyar Nemzet. A kétmilliárdos hűtlen kezelés, pénzmosás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy a Quaestor-ügy egyik mellékszála.

Lebuktatta a volt CIA-elemző a magyar baloldalt, lépett a hatóság

A baloldalhoz juttatott amerikai pénzek ügyében elrendelt nyomozásban vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egykori CIA-elemző magyar ellenzéket leleplező nyilatkozatát – tudta meg a Magyar Nemzet. Larry C. Johnson hetekkel ezelőtt azt állította, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma beavatkozott a magyar választásokba. A szakember szerint a cél az volt, hogy megbuktassák Orbán Viktort, mindezt pedig a miniszterelnök ellenfeleinek a pénzelésével igyekezett elérni Amerika.

Pénzmosás és sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség Márki-Zay Péterék amerikai pénze ügyében

Nyomozást indított a rendőrség a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett milliárdos külföldi támogatás ügyében – értesült a Magyar Nemzet. Azt, hogy amerikai pénzek érkeztek Márki-Zay Péter mozgalmához, maga az ellenzék korábbi kormányfőjelöltje ismerte el a sajtóban. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) sikkasztás és pénzmosás gyanújával rendelt el nyomozást.

Már a Politico is a Magyar Nemzet cikkeit szemlézi, ha Orbánról ír

Sokkal nagyobb lett Orbán Viktor számára az áprilisi választások tétje, miután újabb korrupciós vádak merültek fel a kormánya ellen – írja a Politico európai kiadása, amely szemlézi a Magyar Nemzet elmúlt napokban megjelent cikkeit Szabó Zsolt államtitkár offshore cégének számláján lévő eurómilliókról, Semjén Zsolt svédországi vadászatairól és az FBI által is vizsgált, az arab világba vezető pénzmosási hálózatról.

Gyémánttá vált „alkotmányos költség”, magyar védett tanú Amerikában

Az amerikaiak gyanúja szerint a pénz egy része strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jött vissza Magyarországra, hogy luxusszállodákat, kastélyokat és egyéb ingatlanokat vásároljanak belőle. Az amerikai hatóságokat azért is zavarja az illegális pénzügyi megoldás, mert a nemzetközi terrorizmust is e csatornákon (különösen a havalán) keresztül finanszírozzák, így megpróbálják a módszert tűzzel-vassal irtani.

Simon Gábor a Magyar Nemzetnek: „Munkanélküli vagyok, főállású apa”

Bár tökéletesen beszél magyarul, mégis németül tanúskodott Ausztriából videotelefonon és tolmács segítségével a költségvetési csalással vádolt volt MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor egykori bankára tegnap a Fővárosi Törvényszéken. A Budapesten született, Ausztriában élő nő 2001-ben Svájcban dolgozott az UBS bankban, amikor egy magyar állampolgárságú ügyfele Magyarországon bemutatta neki Simont, aki felkérte őt a megtakarításai kezelésére.

Letelepedési kötvény: Varga Mihály kockázat nélkül ígért

– Ha napirenden lesz a téma, el fogok menni – így reagált csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lapunknak azzal kapcsolatban, hogy a költségvetési bizottság ellenzéki tagjai már hetek óta szeretnék elérni, hogy vegyen részt az ülésen és adjon számot a letelepedésikötvény-programról. A minisztert egy nemzeti konzultációs fórum után értük utol, amelyet Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tartott.

Azeri pénzek: az Europolhoz fordul Molnár Zsolt

Az Europolhoz, vagyis az Európai Rendőrségi Hivatalhoz fordul a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke az azeri kiadatás és a hazánkba érkező azeri dollármilliók miatt. Emlékezetes, az itthon egy örmény katonát álmában megölő azeri baltás gyilkost 2012-ben adta ki a magyar kormány hazájának, ahol lényegében nemzeti hősként ünnepelték. A sajtóhírek szerint pedig ebben az időszakban Azerbajdzsánból 9 millió dollár érkezett – több más ország mellett – egy magyar offshore számlára is. Molnár Zsolt arra kíváncsi, van-e a kettő között összefüggés.

Bűncselekményből származó pénzzel is fizethettek a kötvényesek

Fogalma sincs a magyar államnak, hogy mit művelnek a letelepedésikötvény-cégek, sem az üzleti tevékenységüket, sem azt nem ellenőrzi, hogy betartják-e a nemzetközi szabályokat. Ez abból derült ki, hogy Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdést intézett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez.
Találatok: [38]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>