language

Személyek:

Kecskés Lászlóné highlight_off

Helyek:

Pest megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Megvan, hogy került Fót pénze a Hungáriához

Fót egymilliárd forintot vesztett a Hungária Értékpapír Zrt. miatt. Egy bizottság próbálta kideríteni, hogyan kerülhetett a város pénze a ceglédi embereket is megkopasztó pároshoz, Pista bához és Jolikához.

Furcsán apad a vagyon az egyik leginkább elhallgatott brókerügyben

A Hungária Értékpapír a mai napig fizeti brókereit, miközben a törvényi előírás ellenére az ügyfelek nem jutnak hozzá fellelt befektetésükhöz. A legkevesebbet a másodikként kirobbant brókerügyről lehet hallani, pedig a Hungária Értékpapír tulajdonosai a gyanú szerint mindazt a jogsértést elkövették, amit a másik három befektetési csalás szereplői. Az értékpapírszámlákról lenyúltak az ügyfelek pénzéből, nem tudják törleszteni vállalati kötvényeiket, ráadásul szűkebb hazájukban, Cegléden piramisjátékot is űztek.

Vadászbalesetben tűnhetett el Fót pénze

A kifizetetlen 6,7 milliárd Hungária-kötvényből közel 4,5 milliárd önkormányzatoknál vagy állami cégeknél lehetett. Volt, hogy a városnak úgy vettek vállalati kötvényeket, hogy erre a testület felhatalmazást sem adott. Fóton bizottság keresi az okát, hogy miért épp a Hungáriát választották befektetési partnernek. A korábbi városvezetés ugyanis általános megbízást kötött a céggel.
Találatok: [3]  Oldalak:   1