language

Helyek:

Pest megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [981]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Vádat emeltek a volt fideszes polgármester által félkészen átadott érdi játszótér ügyében

Az igazságszolgáltatási szervek nem kívánják felfedni annak a két személynek a kilétét, akiket az Érdi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol. Az ügyészség hosszú nyomozás után, 2023 májusában emelt vádat, az előkészítő ülés októberben lesz. Egy gyermek még 2019 szeptemberében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett azon a játszótéren, amelyet hivatalosan át sem adtak az önkormányzati választás véghajrájában. Ez a botrányos eset is közrejátszott abban, hogy a Fidesz vereséget szenvedjen Érden. Négy évvel később a játszótér-ügy egyik érintettjét, a fideszes volt polgármestert 33 év politizálás után leváltották a város Fidesz-csoportjának éléről.

Itt úgyse jössz át! Pavilonfelújítás állami milliárdokbó

Hamarosan megkezdődhet az állami támogatásból megvalósuló Millenniumi Pavilon felújítása Zebegényben. Pár utcányira egy magánberuházás is indulna, már ha a helyiek ezt hagyják – és ez kihathat a pavilon további sorsára is.

Erővel vették vissza az építési területet a fideszes polgármester fiának cégétől Érde

Újabb településen szerezte vissza az önkormányzat az építési területet a Buda Híd Kft.-től, amelynek tulajdonosa Lipők Zoltán, Kemecse fideszes polgármesterének a fia. Ahogy azt lapunk kiderítette, a cég több közpénzes beruházást is megakasztott, miután nem készült el határidőre a rá bízott feladatokkal, majd szinte teljesen elérhetetlenné vált. Most Érden léptek fel határozottan a kft. ellen, és a zárat felfeszítve vették vissza a félig elkészült Présházat.

Hadházy Ákos nem áll le: OLAF-vizsgálatot kért a félkész kormányzati adatközpont ügyében

Bejelentést tett az OLAF-nál, az Európai Csalás Elleni Hivatalnál Hadházy Ákos a gödi kormányzati adatközpont ügyében - tudta meg lapunk a független országgyűlési képviselőtől. Azt még nem lehet tudni, hogy az OLAF indít-e vizsgálatot a bejelentéshez csatolt bizonyítékok alapján. Az egyik ilyen bizonyíték az Mfor cikke lesz, amelyben megírtuk: július 16-án elindult az állami tulajdonban lévő Nemzeti Adatközpont Kft. végelszámolása.

Milliárdok mentek a félkész nemzeti adatközpontra, gyorsan törlik is a felelős állami céget

Elég furcsa a gödi kormányzati adatközpont sorsa: félig elkészült, évekig nem történt semmi, majd Lázár János leállította, most pedig törlik az illetékes céget. Milliárdok mentek el a semmire.

Lelépett a fideszes polgármester fiának cége, az építkezések leálltak, eljárás indult

Sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést a Komárom-Esztergom megyei Császár község önkormányzata a településen zajló bölcsődeépítés kapcsán, ahol a Buda Híd Kft. volt a kivitelező. A cég, amelynek tulajdonosa Lipők Zoltán, Kemecse fideszes polgármesterének a fia, az önkormányzatok beszámolói szerint egymás után tűnt el a településekről, ahol közpénzes beruházásokért felelt. Az anyagi kár mellett a szellemi is jelentős: Császáron például szétszéledt a bölcsődei szakembergárda, a gyerekek és szülők pedig hiába várták a létesítmény megnyitását. Érden most próbálják visszaszerezni a Présház építési területét.

A kormány sem tudja, mekkora környezeti károkat okoznak az akkugyárak, de azért rendületlenül épít

Bár az Európai Bizottság is vizsgálja a CATL debreceni akkugyárának hatását a vízbázisra, a magyar kormány keresztülviszi akaratát a következmények alapos felmérése nélkül.

Másodjára is lesöpörte a rendőrség az asztalról az érdi csatorna-projektre beszedett lakossági pénzek ügyét

Megszüntette a rendőrség a 34 milliárdos érdi csatorna-projekt ügyében sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást. Már másodszor söpri le az asztalról a legalább 25 civil által tett feljelentéseket a nyomozóhatóság. A civilek azt a pénzt szeretnék visszaszerezni, amit arra a csatornázásra fizettek be, amit végül állami és uniós támogatásból valósítottak meg. A lakosok ismét panaszt nyújtottak be, a büntetőeljárás sorsáról az ügyészség dönt.

Tízmilliárdokat veszíthetnek az adófizetők, de már látni, kik kereshetnek jól a bedőlt Tungsram romjain

Hiába tolt bele az állam gigászi összeget, sikeres modernizáció helyett tönkrement a patinás Tungsram izzógyár. Míg az adófizetők veszítenek, az „ügyesek” a vagyonelemekből szemezgetnek.

Bő fél év alatt alig haladt a nyomozás, amiben egy tankerületi vezető is érintett lehet

Nem sokat haladt előre az eljárás, legalábbis ez derül ki a hatóságok tájékoztatásából, gyanúsítotti kihallgatás például nem történt. Közben a lemondott váci tankerületi vezető elérhetetlenné vált, és a Klebelsberg Központ sem tisztázta a helyzetet, hogy a távozó igazgató és a nyomozás között van-e kapcsolat.
Találatok: [981]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>