language

Kulcsszavak:

piackutatás highlight_off

Személyek:

Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Most Lázár Jánostól kapott 6,5 milliárdnyi közpénzes megbízást Rogán Antal szomszédja

Az atlatszo.hu szúrta ki, hogy az állítólag mostanában mellőzött kommunikációs szakember, Csetényi Csaba nem is annyira mellőzött, mint azt gondoltuk volna. Sőt az, hogy ő Rogán Antal szomszédja, nem is akkor baj, ha Lázár Jánosról van szó. Akiről ugye az hírlik már évek óta, hogy nincs igazán jóban Rogánnal.

Tarol Rogán haverja - Naponta milliárdos megbízások

Csetényi Csaba minden nap milliárdos megbízásokkal gazdagodik: cége ezúttal a Rogán Antal által vezetett minisztérium tenderén futott be. A Miniszterelnöki Kabinetiroda megbízásából 1,4 milliárd forintért a Network 360 Kft. egy német társasággal közösen vállalta, hogy kulturális kiadványokat, programokat, pr-cikkeket szállít, dokumentumfilmet készít a német-magyar történelmi és kulturális kapcsolatok megerősítése céljából.
Találatok: [3]  Oldalak:   1