language

Lapok:

Személyek:

Polt Péter highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Polt Péter

Polt Péter (Budapest, 1955. szeptember 6. –) jogász, ügyész, egyetemi oktató, 2000–2006 között, valamint 2010-től Magyarország legfőbb ügyésze. Hivatali ideje alatt számos kritika érte tevékenységét a Fideszhez köthető ügyek eredménytelen felgöngyölítése és a párthoz való elkötelezettsége miatt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kerék-Bárczy: Polt a kukába dobja az ellenzéki feljelentéseket

Ha úgy definiáljuk ezt a rendszert, mint egy maffiaállamot, akkor tudjuk, hogy ennek részese az ügyészség is, ez egy bűnszövetkezet, aminek fontos része az összes nyomozóhatóság is – ezt Kerék-Bárczy Szabolcs mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

MOL-Hernádi ügy: Polt is válaszolt Fodornak

"A kormány érintett tagjai és Polt Péter legfőbb ügyész is válaszolt Fodor Gábornak, a Liberális párt országgyűlési képviselőjének kérdéseire a Lengyelországban hetekkel ezelőtt kirobbant MOL-Hernádi botrányról" - írja a párt, majd a válaszokat is értékeli.
Találatok: [2]  Oldalak:   1