Személyek: |
Magyarországon a törvény sem véd meg a propaganda hazugságaitól
16-szor és 16 pontban kell bocsánatot kérnie a TV2-nek Juhász Pétertől, miután Tények című hírműsorukban több alkalommal és bizonyítottan valótlanságokat terjesztettek róla. Egy másfél évvel ezelőtti ítélet kötelezi erre a kormánypárti televíziót, de a TV2 ennek a mai napig nem tett eleget. Januárban bírósági végrehajtást is elrendeltek a TV2-vel szemben, de a jogrend nem képes kikényszeríteni az ítélet teljesítését. Mindez a hatalom jóváhagyó támogatásával történik: a kormány évi tízmilliárdos nagyságrendű közpénzt irányít a TV2-be.
Amikor az alvilág és a politika összeér (2.)
Lényegében célt ért az alvilági leszámolások kulcsfigurájának tartott Portik Tamás terve, hiszen Gyurcsány Ferenc legfőbb bizalmasának ajtajáig sikerült eljutnia 2008 nyarán. Szilvásy György titokminiszter ugyanis ekkor utasította a polgári elhárítás vezetőjét, Laborc Sándort, hogy a titkosszolgálat üljön le tárgyalni a maffia hírhedt alakjával. Túl azon, hogy a felek megállapodtak jobboldali politikusok lejáratásáról, feltételezhetően a találkozók után dőlhetett el, hogy a Fideszt keverik gyanúba az egész országot megrázó, 1998-ban történt politikai robbantások megrendelését illetően.
Amikor az alvilág és a politika összeér (1.)
Csaknem hetven alkalommal kerül szóba Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök személye a Gyárfás Tamás és Portik Tamás közti, utóbbi által a 2000-es években titokban rögzített beszélgetéseken – derült ki a Mediaworks Hírcentrumának elemzéséből. A Fenyő-gyilkosság perében fontos bizonyítékként kezelt hangfelvételek leiratát átolvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy az alvilág korábbi meghatározó figurája nemcsak kapcsolatot keresett Gyárfáson keresztül Gyurcsányhoz, hanem a saját túlélését is általa látta biztosítottnak. Ahhoz, hogy megértsük, Portik miért ragaszkodott annyira a jelenlegi DK-elnökhöz, egészen az „olajos” időkig, Gyurcsány vagyongyarapodásáig kell visszamennünk.
Gyárfás-per: folytatódik a tárgyalás, vérre menő harcról, háborús állapotról beszélt a tanú a Nap TV-nél
Gyárfás Tamás cégének egyik igazgatójának és egyben tanácsadójának meghallgatásával folytatódik a Fenyő János médiatulajdonos meggyilkolásával kapcsolatos büntető tárgyalás ma a Fővárosi Törvényszéken. A tanúként idézett egykori vezetőt az eredendően Nap Tévé tulajdonában lévő RTV műsorújság eladásával kapcsolatos részletekről faggatja a bírói tanács, illetve a vád képviselője.
Mázsás titkokat vitt magával a sírba Drobilich Gábor
Drobilich a börtönben ismerkedett meg a fiatal telefonfülke-fosztogatóval, Portik Tamással, akit aztán bevitt a ’90-es években dívó olajozás fő zászlóshajójába, az Energol Rt. igazgatói közé. Drobilich és a harmadik igazgató, Ferencsik Attila – mások mellett – vádlottjai lettek az évekig húzódó Energol-pernek, Portik azonban 1996-tól illegalitásba vonult, és addig elő sem jött, amíg társait jogerősen fel nem mentették a nevetségessé vált perben.
Felmentette a bíróság a Portik-ügyek koronatanúját
Felmentette az orgazdaság miatt emelt vád alól a Portik Tamást és bűntársait érintő alvilági leszámolások koronatanúját, Radnai Lászlót a napokban a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) – tájékoztatta portálunkat Bagó Ottó, Radnai védője.
Portik újra bíróság elé kerül, mert Gyárfás Tamás megbízására megölette Fenyő Jánost
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványt terjesztett elő Portik Tamás ellen, aki a bizonyítékok alapján utasította a bérgyilkos Jozef Rohácot, hogy ölje meg Fenyő Jánost. Portikot a vád szerint Gyárfás bízta meg. Gyárfás meg akart szabadulni a riválisától, ezért ölethette meg.
Vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen
Nem tudnak vádat emelni Portik ellen a Fenyő-ügyben, máshogy állítanák bíróság elé
Fenyő János meggyilkolásának ügyében a Fővárosi Főügyészség – Portik Tamás gyanúsított kapcsán – megállapította, hogy a bizonyítékok alapján vádemelésnek lenne helye, azonban a bíróság előtti felelősségre vonás megfelelő módja az ő esetében nem a vádemelés, hanem a perújítási eljárás.
Perújítás jöhet a Fenyő-gyilkosság ügyében: az ügyészség szerint bizonyíthatóan P. Tamás volt a felbujtó
Gy. Tamásnak eközben még az óvadékot is visszaadják.