language

Akták:

Postapalota highlight_off
Zuschlag-ügy highlight_off

Postapalota

Postapalota

2009 júniusában írta meg először a Magyar Nemzet, hogy két postás szakszervezet kérte a korábbi székház, a Postapalota eladásával kapcsolatos szerződések nyilvánosságra hozatalát. Mint később kiderült, a székházat a Wallis Ingatlan Zrt. – amelynek anyacégét, a Wallis Rt.-t 2000 és 2005 között Bajnai Gordon vezette – egyik projektcége, a WPR Primus Kft. egyedüli pályázóként vehette meg 4 milliárd forintért. A Magyar Posta székházát egy XIII. kerületi ingatlanba költöztették át, amelynek havi bérleti díja 400.000 euró, vagyis megközelítőleg 100 millió forint volt. A 10 évre szóló bérleti szerződés összesen 13,5 milliárd forint értékben köttetett.

2009 szeptemberében került nyilvánosságra az ÁSZ előző évi jelentése, amelyben kérik a pénzügyminisztert, vizsgálja felül a székház eladását, mert az szerintük a piaci ár alatt kelt el, és ezzel mintegy 3,5 milliárd forint kár érte a társaságot. Az ÁSZ továbbá arra kérte a pénzügyminisztert, hogy vizsgálja felül a bérletről szóló szerződést is. 2010 márciusában a Fidesz feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el a bérleti szerződéssel kapcsolatban, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. 2019. márciusában bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla. 

75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok/oldal: Listázási sorrend: