language

Intézmények:

BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt. highlight_off
PQS Plural Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Hagyó-per: terítéken az 'irányított közbeszerzés'

A BKV Zrt.-nek jelentős kárt okozó takarítási szerződésre vonatkozó, korábban módosított vádpont bizonyítási eljárását folytatta kedden a Kecskeméti Törvényszék a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó perben.

Válságmenedzserek

Ki a francot érdekel ma már a Hagyó-ügy? Szinte minden tárgyalási tudósítás után fölteszi valaki ezt a kérdést. Az eljárás koncepciós perként fog véget érni valamikor, valahol – akár elítélik végül a főbb vádlottakat, mint hasonló helyzetben Zuschlag Jánost, akár felmentik őket, mint Hunvald Györgyöt. Katarzis nem lesz – vagy a jog sérül, vagy az igazság, de legvalószínűbben mindkettő.

Vádat emeltek Hagyóék ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen a Fővárosi Törvényszékhez - közölte a főügyészség. A bűnszervezet a közlemény szerint 2008. augusztusáig 1,49 milliárdnál is nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Bűnszervezetben, folytatólagosan - Itt a vádemelés Hagyóék ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be szerdán Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen a Fővárosi Törvényszékhez.
Találatok: [4]  Oldalak:   1