language

Kulcsszavak:

protekció highlight_off

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [47]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”

Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg.

Zuschlag-per: Mesterházyt emlegeti Topolánszky

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban, majd az utódszervezeteinél Mesterházy Attila államtitkár érvényesítette a pályázatok esetén a politika érdekeit – többek között erről számolt be Topolánszky Ákos tanú a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán.

Zuschlag-per: Topolánszky ellentmondott Mesterházynak

A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Topolánszky Ákos egykori ifjúsági minisztériumi helyettes államtitkár megerősítette korábbi állítását, amely szerint a nemrég az MSZP kormányfőjelöltjeként megnevezett Mesterházy Attila államtitkárként érvényesítette a pályázatoknál a politika érdekeit.

Szilvásy visszalőtt a szivárogtatásvád miatt

A volt miniszterelnök után hétfőn újabb szocialista politikus állnak a a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé. A Zuschlag-perben Szilvásy Györgynek és Benedek Andrásnak, aki 2003 és 2004 között volt a sportminisztérium közigazgatási államtitkára kell tanúvallomást tennie az ifjúsági szervezetek támogatásának részleteiről.

Családtagoknak is utalt pályázati pénzt Zuschlag

Egyes vádlottaknak és családtag­jaiknak is jutott a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezetek pályázatokon elnyert pénzeiből – állította a volt szocialista politikus és társai büntetőperében szerdán idézett tanú, akit Zuschlag a vádbeli egyesületek könyvelésének rendbetételére alkalmazott.

Zuschlag-per: a csókosoknak mindig jutott

Az Ifjúsági és Sportminisztérium jóváhagyásával hiányos pályázatokkal is nagy összegű támogatáshoz jutottak a Zuschlag Jánoshoz köthető alapítványok és civilszervezetek – hangzott el a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon a volt MSZP-s politikus nevével fémjelzett büntetőper hétfői tárgyalásán.

Pert vesztett Rákosi és Alács a hvg.hu-val szemben

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) Rákosi Ferencnek és Alács Tibornak a több mint fél évtizeddel ezelőtti, Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági minisztérium vezető beosztású munkatársainak Topolánszky Ákossal, a tárca akkori helyettes államtitkárával és a hvg.hu-val szembeni keresetét első fokon, nem jogerősen csütörtökön.
Találatok: [47]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>