language

Akták:

Quaestor botrány highlight_off

Intézmények:

Quaestor Értékpapír Zrt. highlight_off

Quaestor botrány

Quaestor botrány

2015. március 10-én a Nemzeti Bank részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét, mivel a gyanú szerint a cég 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsáthatott ki. A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, Tarsoly Csabát, a Quaestor cégek tulajdonosát csak két és fél hét elteltével vették őrizetbe gyanúsítottként. A Quaestor-per 2016 nyarán kezdődött: az ügyészség több, mint ötezer rendbeli csalást és sikkasztást rótt fel Tarsoly Csaba és társai terhére. A per azóta is tart – a vádhoz szükséges megfelelő szakértői vélemény ugyanis továbbra is hiányzik.

Több minisztérium, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztérium is befektetett korábban a Quaestornál. A KKM mintegy 72 milliárd forint értékű befektetését az ügyészség szabálytalannak ítélte. Emellett a Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Nemzeti Kereskedőház is milliárdokat bízott a brókercégre, majd egy nappal a botrány kirobbanása előtt mentette ki a tőkéjét a Quaestortól. Ez többekben bennfentes információval való visszaélés gyanúját keltette, a kormány ezzel szemben cáfolta, hogy bennfentes információik lettek volna – állításuk szerint miniszterelnöki utasításra vették ki a pénzt a Quaestortól. Orbán Viktor elismerte: ő rendelte el, hogy a minisztériumok ürítsék ki brókercégeknél vezetett számláikat, ugyanis a Buda-Cash bedőlése után úgy látta, hogy a “dominóhatással fenyegetett időszakban egyetlen forintnyi közpénzt sem szabad tartani” brókercégeknél.

Az ügynek több, mint 30 ezer károsultja van, összesen mintegy 200 milliárd forintos kárral. Bár az állam a botrány kirobbanásakor széleskörű kártalanítást ígért ez azóta is csak részlegesen valósult meg. Az egykori Quaestor-ingatlanvagyonból ugyanakkor több vagyonelem töredékáron Tiborcz István-közeli kör tulajdonába került: így például a győri ETO-javakat (stadion, pláza és hotel) 8,2 milliárd helyett 820 millióért szerezte meg Paár Attila, a West Hungária Bau tulajdonosa, Tiborcz egykori üzlettársa. Itt említhetjük a mátrai Lifestyle Hotelt is, ami 2018-ban a Quaestor leányvállalatától Mészáros Lőrinc érdekeltségeihez került, majd a BDPST Grouphoz vándorolt át – mindeközben, bár több száz milliós állami támogatást kapott felújításra, egykori Quaestor-vagyonelemként továbbra is bűnügyi zár alatt van. 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [170]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Quaestor-ügy: vádat emelnek a soltvadkerti takarék vezetői ellen

Vádat emel a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyhöz kapcsolódóan a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vezetői ellen - írja közleményében az ügyészség. A vádirat szerint T. Csaba és társai egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített többek között a Quaestor cégcsoporton befektetőinek.A VÁDLOTTAK 2004 ÁPRILISA ÉS 2010 MÁRCIUSA KÖZÖTT ÖSSZESEN TÖBB MINT 2,3 MILLIÁRD FORINT KÁRT OKOZTAK A TAKARÉKSZÖVETKEZETNEK,amelyből több mint 500 millió forintnak az eredetét leplezték fiktív jogcímmel végrehajtott átutalásokkal és a házipénztárból való kivétellel.

Pénzmosás miatt is vádat emelnek Tarsoly Csaba ellen

Harmadik éve zajlik a vád szerint 32 ezer károsultnak különösen jelentős – 77 milliárd forint – kárt okozott, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás és csalás miatt indult büntetőeljárás Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-cégcsoport csődje kapcsán. Tarsolyt és nyolc társát még egy 2,2 milliárd forint kárt okozó sikkasztással is megvádolták. Ugyanakkor a tulajdonos-cégcsoportvezetőtől polgári perben 16 milliárd forintot követel a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. felszámolója. Tarsolynak egy külön ügyben felelnie kell azért is, hogy a strómanjára íratta a cégcsoport egyes elemeit.

Filmalapos pénz Gát György forgatókönyvére

Kétmillió forintot kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól a forgatókönyv első változatának elkészítésére a Matthias Rex nevű produkció. A producer-rendező-forgatókönyvíró Gát György, akinek soha meg nem valósult ötleteibe mintegy 120 milliót tolt a Tarsoly Csaba vezette csődtömeg, a Quaestor. A mostani döntés előtt nem sokkal a filmalapot is vezető Andy Vajna kormánybiztost látta vendégül egy egyetemi eseményen.

Találtak még egy 2,2 milliárdos sikkasztást a Quaestor-ügyben

Csütörtökön 8, az alapügyben már szereplő vádlottal szemben újabb vádiratot nyújtott be a Fővárosi Főügyészség, méghozzá bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének gyanúja miatt.

Brókerbotrányok: ki akar bújni az állam a felelősség alól

Csütörtökön kezdődött a brókerbotrányok károsultjainak az állam ellen indított pere a Fővárosi Törvényszéken. Az 1652, vegyesen Quaestor, Hungária Értékpapír illetve Buda-Cash károsult felperesként a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék és a magyar állam felelősségét akarja bebizonyítani a 2015 tavaszán sorozatban bedőlt pénzintézetek által százmilliárdos nagyságrendben eltüntetett befektetői vagyon ügyében.

Részt sem vettek a 72 milliós hindu tűzszertartáson a Quaestor vezetői

Nem vettek részt az anyagi fellendülés reményében rendelt hindu tűzszertartáson a Quaestor vezetői – értesült a 24.h. Úgy tudjuk, a rituálét nem is Budapesten tartották, a vádlottak egyszerűen megrendelték a potom 72 millióért vesztegetett szeánszot, amelyet – állítólag – Indiában vezényelt le az érintett szolgáltatást kínáló cég.

Quaestor-ügy – Hindu tűzszertartásra költöttek 72 milliót a cégvezetők

Újabb fejleményekről számolt be a Fővárosi Főügyészség Quaestor-ügyben. Azt közölték, hogy az alapügytől korábban elkülönített, pénzmosás bűntette miatt jelenleg még nyomozati szakban folyamatban lévő bűnügyben új bizonyítékokat sikerült felderíteni arra vonatkozóan, hogy a vállalat vezetői hogyan, milyen módszerek alapján hozták a pénzügyi döntéseket.

Egyre bizarrabb a még folyó Quaestor-nyomozás

Részben a természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszertartástól várták a Quaestor vezetői a befektetők pénzének megtérülését – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
Találatok: [170]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>