language

Személyek:

Rákay Philip highlight_off
Rogán Antal highlight_off

Rákay Philip

Rákay Philip (eredeti neve Rákay Kálmán, Miskolc, 1972. március 10. –) magyar médiaszereplő, televíziós műsorvezető. 2002-től a Hír Tv munkatársaként dolgozott. 2011. január 1-jétől 2015. március 14-ig a közmédia M1 csatornájának felügyelője, intendánsa, később az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Nős, felesége Wieber Orsolya asztrológus, könyvkiadó, a Fidesz állandó tanácsadója. Politikai elköteleződését sosem rejtette véka alá, korábban a Fidesz-rendezvények házigazdája volt.

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Csak fizetésekre 777 milliót költött tavaly az Alapjogokért Központot működtető cég

Ha csak az alkalmazottakra ment volna el a pénz, a 37 dolgozó fejenként és átlagosan annyit keresett volna, mint egy államtitkár: havi bruttó 1,75 milliót. A például megbízási díjakat is tartalmazó személyi juttatásokra egyre többet költenek az Alapjogokért Központnál: tavaly már a kiadások 65 százalékát ez vitte el. De van is miből, hiszen évente milliárdokhoz jutnak állami pénzből.

Habony Árpád 160 milliós órája kenterbe veri Rákay Philip 47 milliós luxusterepjáróját

NER karórák, hobbik és vagyonosodás: Habony Árpád május végén profi legénységgel indult el egy olasz vitorlásversenyen. Az Index szúrta ki, hogy a négynapos The Nations League 2021 – Swan Tuscany Challenge-en bérelt hajóval versenyző egykori parlamenti vitrinőr mellett a magyar válogatott volt és jelenlegi tagja is a hajón volt a nevezési lista alapján, de ez sem volt elég a dobogós helyhez. Az is kiderült, hogy a hajó csak bérelt, ennek becsült összege egy hétre 3,2 millió forint körül mozog, a verseny teljes költsége pedig ezt jóval meghaladó összeg lehetett. De még ennél is sokkal izgalmasabb, hogy milyen karórát viselt Habony a csuklóján. Spoiler: igen drágát.

Rákay Philip Facebook-bejegyzéseit közel ötmillió forintból tolták meg egyetlen hónap alatt

Még egy év hátra van az országgyűlési választásig, úgyhogy még csak az előszelét kapjuk a kampánynak, de az már most látszik, hogy a kormányoldal kitüntetett csatatérként kezeli a Facebookot.
Találatok: [3]  Oldalak:   1